Döntetlennel ért véget a Temesvári Poli–Kolozsvári CFR mérkőzés az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi hatodik fordulójában.
2016. augusztus 28., 17:002016. augusztus 28., 17:00
A vezetést a házigazdák a 36. percben, Cînu révén szerezték meg, de az összecsapáson több helyzetet is elpuskázó fellegváriak a 71. percben egyenlítettek, amikor Tiago Lopes középreadását Bud a hálóba fejelte.
Az 1-1-es eredmény révén a Bega-parti együttes mínusz 10 ponttal sereghajtó, míg a szezont hozzá hasonlóan pontlevonásos büntetéssel kezdő Kolozsvári CFR 3 pontnál tartva a 12. A Szamos-partiak, mint ismeretes, csődvédelmi helyzetük miatt kapták a szankciót, a Polit ellenben azért is büntették, mert az elmúlt szezon alsóházi rájátszásában kevesebb mint 15 pontot szerzett. Ezt a minimális küszöböt épp most törölte el a hazai sportági szövetség.
Ugyancsak hétvégén rabolt pontot 1-1-es döntetlennel a Medgyesi Gaz Metan is a Dinamo otthonából, a bukaresti „piros-fehérek\" pedig az összetett első helyével „fizettek\" a botlásért, mert az amúgy egyel kevesebb meccset játszó Steaua most megelőzte őket. A fővárosi rivális ugyanis a Târgu Jiu-i Pandurii otthonában nyerve 1-0-ra megőrizte veretlenségét, és a többi összecsapás eredményétől függetlenül, 13 ponttal a tabella első helyen zárja a fordulót. A Iași gól nélküli döntetlent játszott Chiajnán, a Craiova–Viitorul és a Giurgiui Astra–Voluntari találkozót vasárnap, a Botoșani–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést hétfőn rendezik.
Ugyancsak hétfőn fúj gyülekezőt Mogoșoaián Christoph Daum szövetségi kapitány, hogy Románia válogatottját felkészítse a szeptember 4-ei, Montenegró elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre. A német szakember 17 órakor kezdődő edzését nyitott kapuk mögött rendezik.
Liga 2: araszol a Sepsi, menetel az UTA
A hétfőn 18 órától rendezendő Râmnicu Vâlcea–Berceni találkozó eredményétől függetlenül a Târgoviște (12 pont), az UTA (10), a Brassói FC (10) és a Bukaresti Juventus (9) vezeti négy forduló után a másodosztályos labdarúgó-bajnokság összetettjét, míg az Afumați, a Szatmárnémeti Olimpia és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi egyaránt 7 ponttal üldözi az élmezőnyt. A bajnokságban eddig jól menetelő háromszékiek ugyanis hétvégén pont az Ilfov megyeiek vendégeként értek el 1-1-es döntetlent, míg a Szatmár 9-0-ra iskolázta le az immár 0-50-es gólkülönbséggel, pont nélkül sereghajtó Pankotát.
A Nagyváradi Luceafărul viszont sorozatban harmadik vereségét szenvedte el szombaton: ezúttal a Juventustól kapott ki hazai pályán 1-0-ra, így a távozását már korábban felvető vezetőedző, Florin Fărcaș lemondott. A 4. forduló többi eredménye: Mioveni–Tatrang 1-0, Resicabánya–UTA 0-1, Suceava–Balotești 4-1, Clinceni–Târgoviște 0-2, Brăila–Temesvári Poli ASU 4-1, Brassó–Călărași 3-0.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.
Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
szóljon hozzá!