Fotó: mlsz.hu
Hatvanöt éves korában elhunyt Puhl Sándor futballbíró, az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének a játékvezetője.
2021. május 20., 13:212021. május 20., 13:21
Polgári foglalkozását bútorüzleti dolgozóként kezdte, 1993-tól az egri Domus Áruház igazgatója volt. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának nekrológja szerint 1970-ben kezdett bíráskodni, majd már fiatalon, 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének 1994 és 1997 között, illetve adta át neki az ezért járó aranysípot.
és három évvel később Münchenben a Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is.
Puhl Sándor – aki Eger és Emőd város díszpolgára volt – 2002 és 2007 között tagja volt a FIFA játékvezetői bizottságának, 2010 óta pedig az MLSZ játékvezető bizottságának az alelnökeként dolgozott. A játékvezetőt az MLSZ saját halottjának tekinti.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.
Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.
szóljon hozzá!