Cosmin Matei (labdával) azt állítja, hogy nem használt tiltott szert
Fotó: Pinti Attila
Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a Superliga alapszakaszának 24. fordulójában játszott, a craiovai Universitatea elleni mérkőzés után.
2024. március 18., 18:442024. március 18., 18:44
2024. március 19., 08:052024. március 19., 08:05
A háromszéki üzletember az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) csak a játékost értesítette erről két-három napja, a klubot nem tájékoztatták az esetleges doppingvétségről. „Azt javasolták neki, hogy végeztesse el a B-minta tesztjét, de én nem tudom, hogyan működnek ezek a dolgok” – jelentette ki a klubtulajdonos.
A klubnak a történteket azzal magyarázta, hogy február elején meghűlt, és otthon gyógyszer vett be. „Ha igaz, amit Matei állít, akkor a B-mintának nem kellene tiltott szert tartalmaznia. De amíg nem jönnek meg az eredmények, korai erről beszélni” – mondta az üzletember, emlékeztetve arra, hogy Simona Halep teniszezőnek is részben bebizonyosodott utólag az ártatlansága.
A klubtulajdonos közölte azt is, hogy a B-minta teszteredményeinek megérkezéséig Cosmin Matei játékjoga nincs felfüggesztve, de egy sérülés miatt amúgy sem léphet pályára.
A 32 éves középpályás korábban a konstancai Farulnál, a Steauánál, a Dinamónál és a törökországi Genclerbirliginél is megfordult, a Sepsi OSK-hoz 2022-ben igazolt. A Universitatea Craiova elleni, 3-1-re elveszített február 4-i mérkőzést végigjátszotta.
Fizikailag és morálisan egyaránt emberpróbáló a Budapest–Bamako-rali, hiszen félelmetes terepeken kell sok ezer kilométert megtenni, ahol szörnyű emberi sorsokkal találkoznak a résztvevők – értékelte a Krónikának Vajda Lóránd szatmárnémeti motoros.
Molnár Endre vízilabdázót a nyári, szingapúri vizes világbajnokságon beiktatják a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába (ISHOF). A kapuslegenda székelyföldi származású, Gyergyószentmiklóson született.
A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében.
A spanyol futballbírók keresnek a legjobban Európában: a nemzetközi szereplésekkel akár az évi 300 ezer eurós fizetést is elérhetik. Kovács István nagykárolyi játékvezető ettől távol áll, de nem szégyenkezhet.
Vereséggel kezdte a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körét, miután csoportja szerda esti első mérkőzésén hazai medencében kikapott az olasz Savonától. A csoport rangadóján a címvédő Ferencváros lelépte spanyol ellenfelét.
Kétszettes (6:1, 6:1) sima vereséget szenvedett kedd este Simona Halep Lucia Bronzettitől Kolozsváron a 275 094 dolláros összdíjazású Transylvania Open első fordulójában. Halep a mérkőzést követően bejelentette visszavonulását.
A címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester Cityvel csap össze a labdarúgó Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe jutásért.
A Ferencváros hazai pályán 4–3-re legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, így a 17. pozícióban végzett és bebiztosította helyét a sorozat februári folytatásában.
A spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Real Valladolidban folytatja pályafutását Nikitscher Tamás magyar válogatott focista.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott a társházigazda horvátoktól a világbajnokság negyedöntőjében, így búcsúzott, és a nyolcadik helyen végzett.
szóljon hozzá!