Dokumentumfilm készül a kenus Wichmann Tamásról, nagy ellenfele, Ivan Patzaichin is szereplő lesz

Wichmann Tamást  (balra) egyre szorosabb barátság fűzi egykori nagy riválisához, Ivan Patzaichinhez •  Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség

Wichmann Tamást (balra) egyre szorosabb barátság fűzi egykori nagy riválisához, Ivan Patzaichinhez

Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség

Budapesten járt a négyszeres olimpiai bajnok és háromszoros ezüstérmes Ivan Patzaichin, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb kenusa. A román sportember azért látogatott a magyar fővárosba, mert szerepelni fog a kilencszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Wichmann Tamásról készülő dokumentumfilmben.

MTI

2019. május 21., 22:502019. május 21., 22:50

2019. május 21., 23:102019. május 21., 23:10

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által szervezett keddi sajtóbeszélgetésen kiderült: az egykori nagy ellenfeleket az utóbbi években egyre szorosabb barátság fűzi össze. „A nyár végén fogják bemutatni azt a filmet, amelynek a rólam készülő felvételeit már el is készítették. Én kértem, hogy azok a versenyzők is szerepeljenek benne, akik annak idején sok borsot törtek az orrom alá” – jelentette ki Wichmann.

A legendás kenus hozzátette: úgy érzi, Patzaichin sportemberi nagysága megköveteli, hogy megszólaljon az alkotásban.

„Patzaichin idén lesz hetven éves, de ma is igen aktív. Ruhabemutatókat szervez, ugyanakkor szűkebb hazáját, a Duna-delta vidékét is reklámozza a világ felé, ezek az én szememben nagyra emelik őt” – fogalmazott a 71 esztendős Wichmann Tamás. Az MKKSZ székházában tartott keddi találkozón szóba került az egykori nagy rivalizálás is. Patzaichin bevallotta: négy olimpiai elsősége közül a münchenire emlékezik vissza a legszívesebben.

„Az előfutamban négy vagy öt csapás után elrepedt a lapátom. Bár ilyenkor ha a lapátomat felemelve mutatom, vissza kell fújni a rajtot, ez mégsem történt meg, így az elrepedt lapáttal kellett a célig eveznem” – elevenítette fel a 47 éve történteket a román ex-versenyző. Wichmann felidézte, hogy Patzaichinnak végül a reményfutamon keresztül sikerült beverekednie magát a döntőbe, ahol ő elsősorban a német Detlef Lewe legyőzésére koncentrált, és 500 méternél éppen akkor kezdett hajrázni, amikor a mögötte evező Patzaichin is.

„Sajnos az ő hajója sokkal gyorsabb volt, mint az enyém, így ő lett az olimpiai bajnok, de a világbajnokságokon azért többször sikerült megvernem” – emlékeztetett Wichmann, aki nemcsak Münchenben, hanem az 1968-as mexikóvárosi olimpián, párosban is „csak” a dobogó második fokára állhatott fel a 100 legnagyobb román ember közé választott Ivan Patzaichin mögött.

A sajtóbeszélgetést vezető Vaskuti István – az 1980-as moszkvai játékok bajnoka – bejelentette, hogy a szervezők mindkét sportembernek VIP-belépőt biztosítanak az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra.

A Krónika egyébként három évvel ezelőtt, Kolozsváron készített interjút Wichmann Tamással. A magyar kenus­legenda többek között elmondta, sohasem bocsátja meg magának, hogy pályafutása során nem jött össze az olimpiai arany, ám rendkívül büszke a többi világversenyen elért sikereire. A kilencszeres világbajnok beszélt lapunknak az Ivan Patzaichinnal való rivalizálásáról, majd későbbi barátságukról is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen