Vlad Caba több mint hét évig irányította az SZKC-t
Fotó: Pál Árpád
Bajnoki címre vezetné a Bukaresti CSM férfi kézilabdacsapatát Vlad Caba, de lelkileg nehezen éli meg, hogy a hétvégén ellenfélként kell visszatérnie Székelyudvarhelyre.
2017. november 10., 18:492017. november 10., 18:49
2017. november 10., 19:102017. november 10., 19:10
Lelkileg szörnyen nehéz és nagyon furcsa lesz ellenfélként visszatérni Székelyudvarhelyre – vallja Vlad Caba, aki több mint hét évig volt az SZKC élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, de szombaton már a Bukaresti CSM szakvezetőjeként tér vissza a hargitai város sportcsarnokába bajnoki mérkőzésre.
– fogalmazott a Krónikának. A 47 éves szakember szerint udvarhelyi munkássága azért tarthatott olyan sokáig, mert kiválóan működött az érintett felekkel fenntartott kapcsolata.
„Az SZKC-nél nagyon nagy szabadságot kaptam a csapattal kapcsolatos szakmai döntések terén, remélem, hogy ez a CSM-nél is így lesz. Itt más a stílus. Ez egy nagyobb klub, és közpénzből fenntartott. Nem volt egyszerű átvennem a csapatot, mert ahogy az évek teltek, úgy én is felvetten bizonyos szokásokat. Azért is akartam váltani, hogy ne telítődjek” – ecsetelte.
Kemény összecsapást ígér a Bukaresti CSM (kék mezben) szombati udvarhelyi vendégjátéka
Fotó: Pál Árpád
Caba, mint ismert, áprilisban mondott le a hargitai együttes vezetőedzői tisztségéről, a fővárosi önkormányzat által finanszírozott klub gárdájának szakmai irányítását pedig bő egy hónapja vette át. Ezért ott már egy olyan kész keret várta, amely megfogalmazása szerint nem az ő kritériumai alapján lett összeállítva. „De van benne lehetőség. Persze problémák is vannak, mert még csiszolódni kell. Új játékosok eltérő látásmóddal” – fűzte hozzá.
Elmondása szerint még mindig szokja az új környezetet, eredetileg ugyanis úgy gondolta, hogy a sportági szövetségnél fog dolgozni egy darabig, amíg „leülepednek” az elmúlt esztendők élményei.
– fogalmazott. Időközben elvégezte az európai szervezet legmagasabb szintű akadémiai mesterképzését – amely felsőoktatási végzettséggel egyenértékű –, és történetesen épp azzal a Dragan Djukiccsal volt évfolyamtárs, aki az SZKC jelenlegi szakvezetője.
„Beszélgettünk is, hiszen összesen csak tizenhárom európai edző végezte el ezt a második mesterit. Furcsa volt, mert én épp az SZKC-vel kapcsolatban írtam a dolgozatomat” – mutatott rá lapunknak Caba. Megjegyezte, a hargitai csapat átalakult a nyáron, sok olyan kézilabdázó érkezett, akiket ő már nem ismer.
– magyarázta.
Fotó: Barabás Ákos
Rámutatott, az idei szezon eddigi papírformabontó eredményei jellemzőek a téli szünet előtti állapotokra, mert ilyenkor még nincsenek összeérve a nyáron átalakult keretek. „Ehhez időre van szükség, de az alapszakaszban elért eredményeknek úgy sincs akkora jelentőségük, mert az igazi bajnokság a felsőházi rájátszással kezdődik. Amúgy a hazai pontvadászat nem mondható nagyon erősnek, de kétségkívül kiegyensúlyozott. Ez a sajátossága” – vélekedett Caba.
A szakember Bukarestben is szeretne nyomot hagyni munkájával, és bár eddig még kevés idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy látványos változást érjen el, a folytatásban arra törekszik, hogy a meglévő játékosokból a lehető legtöbbet kihozza.
Kilenc forduló után a CSM 15 ponttal a hetedik helyen áll a 21 pontos Dinamo által vezetett összetettben, miközben az SZKC 17 ponttal az ötödik. Az udvarhelyi találkozót szombaton 17.30-tól a DigiSport és a Telekom Sport élőben közvetíti. A tizedik etap már csütörtökön elkezdődött a Nagybányai Minaur–Dél-Dobrudzsa meccsel (30-32), majd pénteken Fogaras–Suceava, szombaton pedig Torda–Temesvár találkozó is lesz. A vasárnapi Călărași–Vaslui és Focșani–Iași összecsapások után Steaua–Dinamo (20 óra, Digi, Telekom) örökrangadót rendeznek.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!