Fotó: COSR
Teljesítményfüggő támogatási programot indított a hazai élsportolók számára a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülés ösztönzése érdekében.
2017. november 13., 23:022017. november 13., 23:02
Összesen harminckét sportoló került be a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) hétfőn útnak indított, Szamuráj 2020 nevű programjába, amely révén az éremesélyesnek tartott versenyzők felkészülését finanszírozzák a 2020-as tokiói nyári olimpiára. Első körben evezősök, kajakosok, tornászok, birkózók és vívók kerültek fel a listára, de az elkövetkezendő években ez a világversenyeken elért eredményektől függően módosulhat.
– fogalmazott Mihai Covaliu, a COSR elnöke a projekt bemutatásakor. Hangsúlyozta, az új program rugalmas, átlátható és egyértelmű szabályok szerint működik, amely révén egy elitcsapat kovácsolódik majd össze az ország legjobb sportolóiból. „Arra épül, hogy a teljesítményt jutalmazzuk” – közölte.
Ezen elv alapján 2020-ig a világversenyek első hat helyén végző sportolók kerülhetnek be a programba, ugyanakkor azok, akik nem tudják tartani a magas szintet, kikerülnek a kiemelt támogatási rendszerből. A hétfői sajtótájékoztatóról beszámoló Agerpres hírügynökség alapján
Covaliu hangsúlyozta: senkinek sem lesz „bérelt helye” a projektben, csakis az arra érdemes sportolók kapnak majd helyet. Megjegyezte, nem lesz kivételezés, így a teniszező Simona Halepet vagy Horia Tecăut is szívesen látják, ám először olimpiai kerettagokká kell válniuk.
Mihai Covaliu
Fotó: COSR
Az eseményen részt vett Marius Dunca sportminiszter is, aki unikumnak tarja ezt a kezdeményezést. „Először látok projektet és felelősségvállalást. Támogatom az elgondolást, és mellé állok a szövetségek hasonló rangsorolásával: ha teljesítményt mutatsz fel, támogatást is kapsz érte” – fogalmazott.
A tárcavezető különben vasárnap délután Besztercén, a testépítő- és fitneszvilágbajnokság zárónapján adott hangot ismételten véleményének, miszerint a sportfinanszírozás egy feneketlen zsák, amely változtatásra szorul. „A sportminisztériumhoz tartozó kluboknál is végeztünk felmérést, és talán túl sok olyan szakág van, ahol két-három éve csak egy-két sportolót foglalkoztatnak. Ez így nem hatékony:
– fogalmazott egy nappal korábban.
Románia, mint ismeretes, csúfosan leszerepelt tavaly a riói ötkarikás játékokon, idén pedig csak alig egy-két olimpiai sportágban sikerült érmes helyen zárnia a világversenyeken. Azóta már a soron következő tokiói csúcseseményre összpontosul a figyelem, hogy ott helyreállítsák a hazai sport renoméját.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!