„Kristóf zseni, korszakos úszó”: elválnak Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs útjai

Elválnak Milák Kristóf (balról) és Virth Balázs (előtérben jobbra) útjai •  Fotó: Facebook/Balázs Virth

Elválnak Milák Kristóf (balról) és Virth Balázs (előtérben jobbra) útjai

Fotó: Facebook/Balázs Virth

Véget ért a közös munka a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs között. Erről hétfőn a Nemzeti Sport számolt be a trénerrel készített interjúban. A kiváló edző kiemelte, Milák idén februárban kapcsolódott vissza a munkába, de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésükre.

MTI

2024. augusztus 05., 12:302024. augusztus 05., 12:30

„Az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben. Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám. Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt” – nyilatkozta Virth Balázs, aki a tokiói olimpiát követően, 2021 szeptemberében vette át a Selmeci Attilával szakító Milák felkészítését.

Hozzátette, az első időszak sikereit követően – amelyben többek között a 2022-es, budapesti világbajnoki cím és világcsúcs is benne volt –

a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző-versenyző kapcsolat lett.

„A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát” – tette hozzá Virth, aki a lehetséges okokról is beszélt.

Idézet
Az első másfél év sikerei a jól elvégzett munka mellett egyértelműen annak voltak köszönhetők, hogy Kristóf jól érezte magát az uszodában és azon kívül is.

Egyszer megkérdeztem tőle, tudja-e, mi a legkedvesebb közös emlékem vele? Annyit segítettem azért, hogy nem a világrekord. Rávágta, hogy tudom, és megnevezte az egyik tenerifei edzőtáborunkat – ott azt láttam rajta, hogy újra élvezi az úszást” – mondta Virth Balázs.

A tréner – akinek tanítványa Kapás Boglárka, Telegdy Ádám, Zombori Gábor és Márton Richárd is – megjegyezte,

kiváltságosnak érzi magát, amiért az edzője lehetett Miláknak, de változásra van szükség:

„Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!” – fogalmazott.

A Honvéd 24 éves világklasszisa három éve Tokióban 200 méter pillangón nyert és 100 méteren ezüstérmes volt, most Párizsban ennek a fordítottját csinálta meg, és Darnyi Tamás, valamint Egerszegi Krisztina utána a harmadik magyar úszó lett, aki két különböző olimpián is a dobogó legfelső fokán állt.

korábban írtuk

Újabb magyar arany: Milák Kristóf 100 pillangón már nem talált legyőzőre
Újabb magyar arany: Milák Kristóf 100 pillangón már nem talált legyőzőre

Milák Kristóf aranyérmet szerzett 100 méter pillangón.

korábban írtuk

Elmaradt Milák Kristóf címvédése, ezüstérmes 200 pillangón a magyar úszócsillag
Elmaradt Milák Kristóf címvédése, ezüstérmes 200 pillangón a magyar úszócsillag

A címvédő Milák Kristóf kikapott a 200 méter pillangó döntőjében, és ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia úszóversenyének szerda esti fináléjában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj