Fotó: Uniți Sub Tricolor/Facebook
A hazai szurkolók egy részének botrányos viselkedése miatt több mint háromnegyed órára félbeszakadt Románia és Koszovó labdarúgó-válogatottjának Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése kedden este Bukarestben. A második félidőben végig emberelőnyben játszó házigazdák végül 2-0 arányú győzelmet arattak, és megőrizték Eb-kijutási esélyüket, a román szakszövetség azonban várhatóan nem ússza meg büntetés nélkül az incidenst.
2023. szeptember 12., 23:422023. szeptember 12., 23:42
2023. szeptember 13., 00:582023. szeptember 13., 00:58
A Nemzeti Arénában rendezett összecsapáson újfent az Uniți Sub Tricolor (Trikolór alatt egyesültek) elnevezésű szurkolói csoport szélsőséges, rasszista és kisebbségellenes megnyilvánulásairól elhíresült tagjai okoztak rendbontást. Az ultrák már a találkozó elején megadták az alaphangot azzal, hogy kifütyülték Koszovó nemzeti himnuszát, közben pedig Szerbiát éltették. Mint ismert, Románia nem ismeri el a Szerbiából 2008-ban egyoldalúan kivált, és a függetlénségét kikiáltó balkáni államot.
Sőt negyedóra elteltével előkerült egy „Koszovó Szerbia feliratú” molinó is. Ekkor a vendégcsapat labdarúgói tiltakozni kezdtek a francia játékvezetőnél, és kilátásba helyezték, hogy levonulnak a pályáról, ha a román szurkolók folytatják az ellenséges megnyilvánulást. Bár adott pillanatban a román válogatott több játékosa is odaszaladt a lelátóhoz, és a koszovóiak sértegetésének abbahagyására kérték az ultrákat, utóbbiak folytatták a skandálást. Sőt petárdákat és egyéb pirotechnikai eszközt dobáltak a koszovóiak kapujához.
Az Eb-selejtezőt vezető Willy Delajod azonban megelégelte mindezt, a 18. percben félbeszakította a mérkőzést, és az öltözőbe rendelte a két válogatott tagjait. A kivetítőn öles betűkkel a következő szöveg jelent meg: „Diszkriminatív magatartás miatt félbeszakadt mérkőzés”. Ugyanakkor a hangosbemondón a szervezők ultimátumot adtak a kemény mag drukkereinek: ha folytatják a vendégcsapat hergelését és a Koszovó elleni megnyilvánulást, végleg lefújhatják a találkozót.
Előtte azonban a csendőrök elkobozták a szurkolóktól a kifogásolt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által tiltott felirattal ellátott molinót. Egyébként a Național Aréna közönségének szurkolni, nem pedig hőzöngeni érkezett többsége többször is kifütyülte a meccs félbeszakítását kiprovokáló ultrák viselkedését, helytelenítve a magatartásukat. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) várhatóan nem ússza meg pénzbüntetés nélkül az incidenst, a válogatott pedig stadionbezárásra is számíthat. Már csak azért is, mert a FRF-t a március 28-án a Nemzeti Arénában lejátszott Románia-Fehéroroszország (2–1) összecsapás után 15 000 euróra büntette az UEFA, mert a szurkolók Magyarországot és a magyarokat gyalázták.
A kedd esti találkozó első félidejének végén a játékvezető felmutatta a második sárgalapot is, és kiállította a koszovói Muriqit. Az emberelőnybe került román válogatott a 60. percben büntetőhöz jutott, de Nicolae Stanciu kihagyta a tizenegyest, pontosabban a vendégek kapusa kivédte a lövést. Több mint 20 perc elteltével Stanciu helyrehozta a hibáját, a 83. percben a tizenhatoson belülről eleresztett lövésével megszerezte csapata számára a vezetést. A hosszabbításban aztán Mihăilă ugyancsak közelről talált be, beállítva a 2-0-ás végeredményt. Románia ezzel megőrizte a 2024-es kontinenstornára való kijutás esélyét az I csoportban, mivel 12 ponttal csoportja második helyét foglalja el a 14 pontos Svájc után, viszont 11 pontjával Izrael ott liheg a nyakukban.
Újfent kiviselték magukat a román labdarúgó-válogatott szurkolótábora botrányos megnyilvánulásairól elhíresült kemény magjának tagjai, akik Andorrában összeverekedtek egymással, ugyanakkor a magyarokat és Magyarországot szidalmazták.
Különben a román labdarúgó-válogatott szurkolótáborának Uniți Sub Tricolor (Trikolór alatt egyesültek) elnevezésű, botrányos megnyilvánulásairól elhíresült kemény magjának tagjai márciusban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a trikolórok idei első, Andorrában játszott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén összeverekedtek egymással, ugyanakkor a magyarokat és Magyarországot szidalmazták. Akárcsak akkor, a Koszovó elleni kedd esti találkozón is Andrei Preda, az FCU Craiova 1948 futballklub vezérszurkolója volt a randalírozás egyik főszereplője. De ott volt a Sepsi OSK és az FCU 1948 január 29-ei, botrányba fulladt mérkőzésén is, amelyet a vendégszurkolók magyarellenes skandálása miatt a játékvezető félbeszakított, majd a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) újrajátszatott.
2-1-re nyerték a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság szerdai elődöntőjét az angolok, Hollandia válogatottja búcsúzott a kontinens tornától.
Minden szezon elején az a célkitűzése az aradi UTA labdarúgócsapatának, hogy kicsit jobban szerepeljen, mint az előző idényben, ennek megfelelően Mészár Sándor, a klub tulajdonos-elnöke szerint a bajnoki cím még messze van.
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-re legyőzte az ősi rivális szerbeket a Buenos Airesben rendezett U18-as világbajnokság döntőjében, ezzel megszerezte az aranyérmet.
A franciák számára kedvező első tizenöt perc után Spanyolország hamar átvette a vezetést, kettő-egyre verte a kék-fehéreket, ezzel az Európa-bajnokság döntőjébe verekedve magát.
A Szuperliga hétvégén kezdődő új idényében már csak a csapatkapitányok kommunikálhatnak a labdarúgó-mérkőzés bírójával – közölte Kirosz Vasszarasz, a romániai játékvezetők ténykedéséért felelős bizottság (CCA) első embere.
Továbbra is rendkívül előkelő helyen áll az FK Csíkszereda a romániai futballakadémiák rangsorában, miközben a Sepsi OSK is helyet szorított magának a legjobbak között.
Hollandia 2-1-re legyőzte Törökországot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati berlini negyeddöntőjében.
A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.
A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után, a 119. percben fejelt góllal 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot az Európa-bajnokság első, pénteki negyeddöntőjében.
Két mérkőzésre eltiltották Merih Demiralt, az Európa-bajnoki negyeddöntős török labdarúgó-válogatott középhátvédjét „szélsőjobboldali jelkép” megjelenítése miatt. Jude Bellingham angol labdarúgót obszcén gesztus miatt szankcionálták.
3 hozzászólás![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)