A februári béreket már nem kapta meg a női szakosztály
Fotó: Haáz Vince
Megszüntették a Marosvásárhelyi VSK felnőtt női kosárlabdacsapatát. A tartozásokat felhalmozó önkormányzati klub többi szakosztálya is veszélyben van.
2019. augusztus 10., 11:382019. augusztus 10., 11:38
„Amit sejtettem, bekövetkezett. Megszüntették a Marosvásárhelyi VSK felnőtt női kosárlabdacsapatát” – jelentette be a hírt személyes Facebook-oldalán Kiss István, a csapat szakmai igazgatója. A tavaly létrehozott klub pénzügyi problémái nem új keletűek, ugyanis
A Krónika megkeresésére Kiss jelezte: a februári béreket már nem kapta meg a női szakosztály, ráadásul még a 3 × 3-as bajnokságban való kötelező részvételt is önköltségen oldották meg. A játékosok és az edzők még ilyen körülmények között is kitartottak, a klubvezetés viszont már nem nevezte be őket a 2019–2020-as szezonra.
Pedig egy évvel ezelőtt még igény mutatkozott a szakosztályra. Kiss szerint nem is lett volna probléma a sportklub működésével, ha a megítélt támogatást átutalják.
– mondta Kiss István, aki korábban azt a Marosvásárhelyi Siriust menedzselte, amelynek felnőtt női kosárlabdacsapata nemcsak feljutott, hanem meg is vetette lábát az élvonalban. Megjegyezte, hogy a VSK-től függetlenül az elmúlt szezonban már nem vállalták volna az indulást, de nem olvadtak be teljesen a városi sportklubba, hanem megőrizték utánpótláscsapataikat, amelyekkel a továbbiakban is foglalkozni kívánnak. „Az első évet próbaévnek szántuk a VSK-nál. Ez jó döntésnek bizonyult” – mondta.
Felnőtt női kosárlabdacsapatra viszont még várnia kell Marosvásárhelynek.
Akkor, amikor felnőnek a magánszférából érkezők mellé. Akkor, amikor nem a populista szövegeknek ülnek fel az emberek. Akkor, amikor nem a város költségvetésének 1,5–2%-át irigylik egyesek az élsporttól” – ezt a közleményében írta, elnézést kérve azon szponzoraiktól, akik bár végig támogatták őket, a klub által megígért ellenszolgáltatást nem kapták meg.
Kiss lapunknak rámutatott arra is, hogy a kialakult helyzet miatt játékosaiknak most új csapatot kell keresniük, többüknek pedig ez iskola- és egyetemváltást is jelent majd. „A tanács és a végrehajtók emberi sorsokkal játszanak” – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy ez nemcsak női kosárlabdázókat érinti, mert a férfiszakosztály és a labdarúgócsapat is hasonlóan kényes helyzetben van.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
1 hozzászólás