Legenda. Gyenes Mani 2007 óta összesen tíz alkalommal állt rajthoz a világ egyik legnehezebb tereprali-versenyén
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
Hiába adtak zöld jelzést a technikai sportoknak, Gyenes Emánuel „Mani” számára az idei motoros szezon véget ért. A szatmárnémeti versenyző jelenleg arra összpontosít, hogy felépüljön a lábtöréséből, így egyelőre még a jövő évi Dakar Ralin való indulása is bizonytalan.
2020. augusztus 23., 10:212020. augusztus 23., 10:21
Nagyon rosszul alakult az elmúlt időszak Gyenes Emánuel „Mani” számára, a szatmárnémeti motorversenyező ugyanis edzés közben megsérült, tíz hete mankóval jár, és még egy jó ideig bicegni fog.
– mondta a versenyző a Krónikának.
Románia legeredményesebb Dakar-motorosával korábban tavasszal, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot idején beszélgettünk. Akkor indult volna a szezon, de ahelyett csak erőnléti edzéseket végezhetett, és motorja szerelésével foglalkozhatott.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot a technikai sportokat is „karanténba zárta”. A szatmárnémeti terepmotoros, Gyenes Emánuel jelenleg csak otthonában tud készülni, a válság pedig bizonytalanná tette mind az idei szezont, mind a jövő évi Dakar-részvételt.
Felmerült bennünk a kérdés, hogy a kényszerpihenő közrejátszott-e a balesetében, de meglátása szerint nem a kihagyás miatt történt. „Erre nem is gondoltam, de nem hiszem. Ez egy hülyeségből történt. Be voltunk zárva karantén idején, és amikor lehetett egyik városból a másikba utazni, elmentem Brassóba. Ott estem a motorral, de hiszem, hogy amiatt történt, mert sokáig nem motoroztam előtte” – vélekedett.
„Június hatodikán történt a lábtörésem, azóta csak a rehabilitációval foglalkozom. Most is mindennap járok Debrecenbe kezelésre, Szatmáron masszázsra, hogy a bokámat próbáljuk helyretenni, mert azzal van egy kicsit komolyabb baj. A sípcsont az összeforr, azzal nincs baj, de a boka egy komplexebb dolog. Ezzel vagyok elfoglalva” – szögezte le.
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone
Hiába halasztották így el a járvány miatt az eredetileg július végére tervezett Red Bull Romaniacs viadalt október végére, mert Gyenes – aki eddig minden egyes kiíráson rajthoz állt a szebeni nemzetközi hard enduro viadalon, és mind a tizenhat alkalommal célba is ért a versenyen – kénytelen lesz kihagyni az idei futamot. „Még most sem lehet biztosan tudni, hogy egyáltalán meg tudják e rendezni. Nem a szervezőkön múlik, hanem azon, hogy hogyan lehet az országok között utazni, és október végéig még van bő két hónap” – mondta.
A járványügyi helyzet ugyanakkor a jövő évi Dakar Ralira is hatással lehet. Mani tájékoztatása alapján az elmúlt évektől eltérően ezúttal semmilyen információkat nem kapnak a szervezők részéről. „Szerintem ott is problémás a szervezés, mert nem tudják, hogy hogyan alakul majd a járványügyi helyzet januárig” – vélekedett.
A nevezési időszak már elkezdődött, de Mani – aki az idei kiíráson, első helyen zárt a szervizcsapat nélkül indulók számára fenntartott Malle Moto kategóriában – egyelőre még vár.
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani/RallyZone
– magyarázta.
Emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt, kevéssel a 2019-es Dakar Rali előtt eltörte a kezét. Akkor minden orvosi előjelzésre rácáfolva, jóval idő előtt motorra ült és elrajtolt. Most viszont elmondása alapján sokkal komolyabb sérülést szenvedett, három helyen eltörött jobb lába ugyanakkor maradandó károsodás nélkül helyrejöhet, ha betartja az előírásokat. „Most nem vagyok úgy rákattanva, mint a 2019-es Dakar Rali előtt, amikor a kezem volt eltörve. Akkor mindent megtettem, hogy ott legyek a rajtnál. Most jobban át akarom gondolni az egészet” – mondta Gyenes Emánuel.
A szatmárnémeti motorost, mint ismeretes, iktatták a Dakar Rali legendái közé. 2007 óta összesen tíz alkalommal állt rajthoz – a 2015–2020 között kihagyás nélkül –, és mindössze kétszer kényszerült feladni a sivatagi viadalt.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.
szóljon hozzá!