Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

Bajnokok Ligája

Irány a Bajnokok Ligája döntője. A Paris Saint-Germain szerdán hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt

Fotó: facebook/PSG - Paris Saint-Germain

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel továbbjutott és május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

MTI

2025. május 08., 09:302025. május 08., 09:30

A francia együttes 2020 után jutott be újra a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A visszavágóra egygólos hátrányban érkező Arsenal lépett fel az első perctől kezdve támadólag, erre azonban láthatóan számított és jól fel is készült a PSG, amely a saját tizenhatosán belül, illetve annak vonalában kifejezetten zárt védekezést valósított meg. A kapuban Donnarumma parádézott, többször is nagyot védett, de számos alkalommal nem is kellett közbeavatkoznia, mert a védelem megakadályozta, hogy az angol együttes játékosai helyzetbe kerüljenek.

Az első negyedóra észak-londoni nyomása lassacskán enyhülni látszott, sőt, a 17. percben Kvarachelia révén a párizsi alakulat a kapufát találta el.

A szorításból kiszabaduló PSG egyre felszabadultabbá vált, lendületes ellentámadásai komoly veszélyt jelentettek az Arsenal kapujára, mégsem egy ilyen akció után vált még nehezebbé az angolok helyzete. A 27. percben ugyanis egy bal oldali szabadrúgást követően nem sikerült felszabadítani a védőknek, a labda a tizenhatos előtt helyezkedő Fabián Ruizhoz került, aki előbb megszelídítette, majd egy pattanás után kiváló technikával kilőtte a kapu bal sarkát.

Néhány perccel később végleg eldönthette volna a párharcot a PSG, Barcola azonban ziccerben túl sokat várt, így a becsúszó Rice a lövés pillanatában szerelni tudta. A folytatásban a szünetig jellemzően csapkodóvá vált a játék, nagy volt a küzdelem, de a kapuk nem forogtak veszélyben.

Fordulás után az Arsenal visszafogottabb és valamelyest megfontoltabb játékot próbált megvalósítani, így viszont jóval veszélytelenebb volt, igaz, ehhez a párizsiak változatlanul kiválóan működő védekezése is hozzájárult.

A hazaiak egy-egy ellentámadásból ismét közel kerültek néhányszor a vendégek kapujához, de az eredményes befejezés nem jött össze nekik. A 60. perchez közeledve szinte egymást érték az Arsenal-szögletek, majd Saka próbálkozott egy nagyszerű lövéssel, de Donnarumma megint bravúrral a keresztléc fölé tolta a labdát. A 67. percben aztán a játékvezető váratlanul jelezte, hogy egy percekkel korábbi szituáció miatt videobírós ellenőrzésre kerül sor, kiment az oldalvonalnál lévő monitorhoz, majd kezezés miatt büntetőt ítélt a hazaiak javára.

A meccs és a párharc viszont nem dőlt el, Vitinha ugyanis ritka gyenge módon próbált tizenegyest rúgni, Raya pedig könnyedén védett.

Fel sem ocsúdhatott viszont az Arsenal, gyakorlatilag megpecsételődött a sorsa:

egy kósza párizsi akció végén megint nem tudott felszabadítani az angolok védelme, a helyzetet pedig Hakimi ismerte fel, aki 15 méterről nagyszerű lövéssel vette be a kaput.

A hajrát az tette izgalmassá, hogy Saka révén egy némileg szerencsés körülmények között szerzett góllal csökkentett a hátrányából az észak-londoni csapat, de ennél többre már nem futotta az erejéből.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Paris Saint-Germain (francia) – Arsenal (angol) 2-1 (1-0)

Párizs, Parc des Princes, v.: Felix Zwayer (német)

  • gólszerzők: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), illetve Saka (76.)
  • sárga lap: Nuno Mendes (18.), Kvarachelia (86.), illetve Rice (26.), Lewis-Skelly (56.), Calafiori (86.), Saka (86.)

Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

  • Paris Saint-Germain:
    Donnarumma - Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (Dembélé, 70.), Doué (Hernández, 74.), Kvarachelia
  • Arsenal:
    Raya - J. Timber (White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 69.)
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben