Fotó: Teitter/Aleksander Ceferin
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán újraválasztott elnöke, Aleksander Ceferin szerint amíg tart az ukrajnai háború, addig nehéz elképzelni az orosz csapatok visszatérését a nemzetközi színtérre.
2023. április 06., 09:432023. április 06., 09:43
„A személyes véleményem, hogy a háború végéig nehéz lenne bármin is változtatni” – mondta a lisszaboni tisztújító közgyűlést követő sajtótájékoztatón a szlovén sportvezető, aki hozzátette:
A bizottság legközelebb június 28-án ülésezik.
Az UEFA mellett a nemzetközi szövetség (FIFA) is 2022 februárjában kizárta minden versenysorozatból az orosz válogatottat és klubokat, azonban az elmúlt hetekben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlására több sportág nemzetközi szervezete elkezdte semleges színekben visszaengedni az orosz és fehérorosz sportolókat.
„Ez a lehető legerőteljesebb üzenet, amit a világnak, Európának, Afrikának küldhetünk, hogy a futballban együtt haladhatunk előre” – fogalmazott a harmadik ciklusát megkezdő sportvezető, aki korábban még ellenezte a konföderációkon átívelő pályázatokat.
A lisszaboni kongresszuson egyhangúlag választották újra elnöknek az 55 éves Ceferint, akivel szemben nem indult ellenjelölt. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét pedig egyhangúlag FIFA-alelnökké választották, de a magyar sportdiplomata nem maradhatott az UEFA alelnöke és a végrehajtó bizottság tagja sem, mert egyrészt március 20-án betöltötte 70. életévét, másrészt az új szabályok szerint nem lehet egyszerre UEFA- és FIFA-alelnök.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.
Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.
A következő idényben is Nagyvárad lesz a romániai póló központja, a bajnoki címvédő VSK együttese ugyanis a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a Ferencvárossal szerepel azonos csoportban a főtáblán a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.
szóljon hozzá!