Amanda Anisimova nagy meglepetést okozott
Fotó: Facebook/Roland-Garros
A negyeddöntő jelentette a végállomást a címvédő Simona Halep számára a Roland Garroson: a román játékos csütörtökön 6:2, 6:4-re kikapott a mindössze 17 éves, amerikai Amanda Anisimovától a francia nyílt teniszbajnokságon.
2019. június 06., 16:492019. június 06., 16:49
2019. június 06., 18:222019. június 06., 18:22
A női profi teniszezők (WTA) világranglistájának harmadik helyén álló
Az első játszmában Halep 2:2-ig bírta az orosz származású teniszező rohamait, aki ezután négy játékot nyert zsinórban, és alig 28 perc alatt simán, 6:2-re nyerte az első szettet – számolt be az Agerpres.
A második játszmát Anisimova ott kezdte, ahol az elsőt abbahagyta, és 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett, innen Halep 4:4-nél egyenlített, mi több, bréklabdája volt a 4:5-höz, de elrontotta; elveszítette a gémet, és utána elrontotta saját adogatását is, és az amerikai lány 6:4-re nyert.
Mindkét játékos egy-egy ászt ütött, Halep két kettőshibát is vétett. Anisimova mindkét adogatása mögött több pontot nyert (65%-52% az első, 64%-53% a második szerva után). Mindkét játékos hétszer jutott el bréklabdáig, ám ebből Anisimova négyet, Halep mindössze egyet nyert meg. Az amerikai játékosnak több nyerője volt (25-16), több ki nem kényszerített hibát vétett (24-17), de összességében több pontot nyert meg (68-52).
Simona Halep ezt megelőzően minden idők legsimább győzelmét aratta eddigi meccsei közül Roland Garroson, a lengyel Iga Swiateket győzte le 6:1, 6:0-ra egy mindössze 45 perces mérkőzésen. Halep biztosan elveszíti harmadik helyét a világranglistán, de benne marad a top 10-ben.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!