Vámos Márton a világ egyik legjobb balkezes pólósa
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai szerint Vámos Márton (Ferencváros) volt az elmúlt év legjobb játékosa. Märcz Tamás szövetségi kapitánynál Hosnyánszky Norbert, a csavargól-specialista 2020 kiemelkedő pólósa.
2021. január 06., 12:532021. január 06., 12:53
2021. január 06., 13:042021. január 06., 13:04
A vlv.hu szakportál tizenkettedik éve intézett körkérdést minden olyan játékoshoz, aki az előző esztendőben akár egy percre is vízbe ugrott a nemzeti csapatban. Az MTI közölte, a harmadik alkalommal győztes Vámos egyetlen szavazattal előzte meg Angyal Dánielt és kettővel Vogel Somát, valamint a tavalyi elsőt, Varga Dénest.
Vámos azzal reagált, hogy felidézte: amikor pár éve a többiek szintén őt választották a legjobbnak, elmondta: egy játékosnak az a legnagyobb elismerés, amikor a csapattársai gondolják úgy, hogy ő volt a legjobb. „Ez jólesik, de azt még fontosabbnak tartom, hogy az Európa-bajnokság címvédői mi lettünk, s így utazhatunk majd az olimpiára. Ennek a Budapesten megszerzett aranyéremnek presztízsértéke lesz ott, s remélem, hogy ugyanolyan jó csapat utazik majd, mint amelyik Budapesten szerepelt és ki tudjuk hozni magunkból a lehető legjobb teljesítményt” – nyilatkozta a Vlv.hu szakportálnak a balkezes kiválóság.
A magyar válogatott játékosai a spanyol Alberto Munarrizt látták a világ legjobbjának, a Magyarországon légióskodók között a szerb Filip Filipovic (Szolnoki Dózsa) diadalmaskodott. Az év csalódása a válogatottak szerint az olimpia elhalasztása, de ennél a kérdésnél többen is megemlékeztek Benedek Tibor fájdalmas elvesztéséről.
Hosnyánszky Norbertnek többek között a csavargóljai váltak a névjegyévé
Fotó: MTI
Az MTI által a sportszövetségeknek feltett körkérdés nyomán egyébként Märcz Tamásnak, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának előterjesztése alapján a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) Hosnyánszky Norbertet, a Honvéd alapemberét nevezte meg 2020 legjobbjának. „Tapasztalatának, rutinjának és irányítókészségének is nagy szerepe volt, hogy a januári Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett csapatunk. Az idei évben szinte alig hagyott ki mérkőzést, az Egerben és a Honvédban is vezéregyéniségként segítette csapatát” – indokolt a Vlv.hu portálnak a kapitány.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!