Fotó: Facebook/Magyar Kézilabda Szövetség
Október 30-án a partiumi Mezőfényen folytatódik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) határon túli edzőképzési sorozata.
2023. október 20., 11:492023. október 20., 11:49
Az MKSZ által létrehozott és működtetett program október 12-én Dunaszerdahelyen startolt, október 14-15-én pedig Beregszászon találkoztak a trénerek. Az oktatók között ott van – többek között – Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója, Horváth László európai szövetségi (EHF) mesteredző, a képzési központ vezetője, valamint Elek Gábor korábbi női szövetségi kapitány és Varga Márta, az 1990-es évek válogatott klasszisa.
„Ezen a felkérésen nem kellett sokat gondolkodnom. Pontosabban semennyit sem – idézte a szövetségi közlemény Elek Gábort, aki jelenleg Esztergomban dolgozik. – Ilyen jellegű programban egyébként sem most veszek részt először, ennek elég régi az előtörténete. Évekkel ezelőtt megkeresett egy ismeretlen a Népligetben, és felvázolta elém egy Fradi–Szatmár együttműködés tervét. Ennek a megvalósítása akkor annyira reménytelennek tűnt, hogy azt gondoltam magamban, ez az ember nyilván őrült, de olyan kedvesen megszállott, hogy adjunk neki egy esélyt. Ő volt Kiss Zoltán, a program pedig nemcsak megvalósult, de igazi sikertörténet is lett. Amikor például idén meghívtak Szatmárnémetibe, a magyar napokra, egy kerekasztal beszélgetésre, a helyi edző kollégákkal már régi ismerősként köszönthettük egymást.
Juhász István kiemelte, hogy a program neki sokkal többről szól, mint arról, hogyan kell futni, dobni, kézilabdázni.
Ahogyan a kollégák is mondják, nem határon túli, hanem határtalan. Ha ebből a partiumi, székelyföldi, felvidéki és délvidéki edzők az összetartozás érzése mellett új szakmai ismereteket, értékes tudást is nyernek, az nekem inkább hab a tortán, de a programnak ez természetesen alapvető célja. Az pedig már az igazi »win-win szituáció«, ha a kollégák olyan játékosokat is nevelnek, akik évekkel később a magyar válogatottat erősíthetik” – tette hozzá.
Amint az MKSZ közleménye jelzi: „a trianoni határokon túl több mint 1700, a magyar kézilabdához kötődő, igazolt sportolót tartunk nyilván, a mennyiség minőséggel és nehezen leírható, a kézilabdán, a sporton messze túlmutató érzelmekkel párosul”.
Olimpiai kvótát szerzett a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta a párizsi ötkarikás játékokra a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
szóljon hozzá!