Fotó: MTI
„Ez bosszantó, de emelt fővel távozhatunk, hiszen jól játszottunk” – nyilatkozta Bernd Storck, Magyarország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, miután csapata pénteken 3-2-re kikapott a vendég Svájctól a világbajnoki selejtezők B csoportjában.
2016. október 08., 12:462016. október 08., 12:46
2016. október 08., 14:042016. október 08., 14:04
Remek hangulatban érkezhettek a pályára a csapatok, a válogatott hivatalos dala, az „Éjjel soha nem érhet véget” egészen egyedi változatban, a himnuszokat is játszó fúvószenekar prezentálásában, a közönség énekével kiváló felvezetésnek bizonyult – számolt be tudósításában az MTI.
Rendkívül lüktető első félidőt láthatott a közönség, a csapatok körülbelül öt-tíz perces periódusokra vették át egymástól az irányítást. A játékrész egyetlen nagy helyzetét a vendégek hagyták ki.
Nem sokkal a fordulást követően gyors gólváltás következett, a svájciak Lang hibáját kihasználva kerültek előnybe, két perccel később Szalai a kapufáról kipattanó labdának köszönhetően egyenlített. Ez lélektanilag jót tett a magyar csapatnak, hiszen egyre többet birtokolta a labdát a svájci térfélen, de újabb komoly lehetőséget nem tudott kidolgozni.
A svájciak a 67. percben újra előnybe kerültek, Rodríguez egy jól eltalált lövéssel használta ki, hogy egy picit „elcsúszott” a magyar védekezés. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata azonban nem zuhant össze, újra gyorsan egyenlített, ezúttal Szalai fejjel talált a kapuba. Ismét lendületbe jött a magyar válogatott, Szalai remek indítását követően Németh gyanús körülmények között esett el az ötösön belül, a bíró továbbot intett. A hajrában mindkét gárda a győzelemért támadott, végül a 89. percben a svájciaknak szerezték a három pontot érő találatot, ugyanis a magyar védelem egy nagy bedobásnál nem figyelt a hosszú oldalon helyezkedő Stockerre, aki így első labdaérintéséből, senkitől sem zavartatva közelről lőtt a kapuba.
Storck a lefújás után elmondta, hogy természetesen mindenki csalódott. „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét együttes nagy tempóban futballozott. Sikerült kétszer is visszajönnünk a svájciak ellen, de túl sok hibát követtünk el, végül ezek döntötték el az összecsapást. Ezt bosszantó, de emelt fővel távozhatunk, hiszen jól játszottunk, ugyanakkor ezzel nem szereztünk pontot” – fogalmazott a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Kollegája, Vladimir Petkovic dicsérte a legyőzött csapatot is: „Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Gratulálok a csapatomnak, de a magyaroknak is, hiszen nagyszerűen futballoztak, nyomás alatt tudtak tartani minket és egy pillanatig sem adták fel.”
Nem tud felhőtlenül örülni két góljának Szalai Ádám, aki duplázott péntek este. „Természetesen jó érzés, hogy szereztem végre itthon, hazai közönség előtt is gólt. De nem vagyok boldog, hiszen elvesztettük a mérkőzést az utolsó percekben” – emelte ki Szalai. Hozzátette, az elmúlt hónapokban, az Európa-bajnokság előtt, a kontinensviadalon és azt követően is jól játszott a csapat, s ezt az utat szeretné követni a folytatásban is. Elmondta, a találkozón szétszakadt a cipője, de reméli, az új stoplisban is betalál majd a következő mérkőzéseken.
„Biztos, hogy nehéz találkozó lesz a lettek elleni, de ahhoz, hogy életben maradjunk, csak a három pont elfogadható, semmi más” – utalt a nemzeti csapat hétfői rigai összecsapására. „Most elsősorban a lettek elleni találkozóra kell összpontosítanunk, a pénteki mérkőzésből pedig egyelőre a pozitív és nem a negatív tapasztalatokat elemeznünk. Azokkal majd a következő meccs után foglalkoznunk” – hangsúlyozta Gulácsi Péter. Hozzátette, most abból kell erőt meríteniük, hogy kétszer is egyenlíteni tudtak, valamint hogy voltak jó elemek a játékukban.
„Csalódottak vagyunk azért, ahogy ez az egész alakult. Az első félidőben jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk, domináltunk is a játék egyes szakaszaiban, és veszélyben forgott az ő kapujuk is néhányszor – értékelt Lang Ádám. – A második félidőben részemről becsúszott egy döntő fontosságú hiba. Ha az nincs, alakulhatott volna egészen másként is a találkozó, kulcsfontosságú volt, hogy nekünk kellett mennünk az eredmény után. Az viszont pozitív, hogy ismételten vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe.”
Lang hozzátette, a második svájci gól bravúros lövés után született, valamint kiemelte, a második magyar egyenlítést követően Németh Krisztián szerinte vitatható körülmények között „tűnt el” a svájci tizenhatoson belül. „Véleményem szerint ez tizenegyes volt. Lélektanilag és mindenféle szempontból fontos lett volna, ha megadják, valószínűleg berúgjuk. De a »ha« nem játszik a futballban, az eredmény a lényeg, ami azt mutatja, hogy két forduló után egy pontunk van. Hétfőn viszont következik egy újabb mérkőzés, ahol lehet javítani” – fejtette ki Lang.
„Három gólt lőttek, ami mutatja, hogy egy klasszis csapat volt az ellenfél, amely kíméletlenül kihasználta a lehetőségeit és a mi hibáinkat – mondta Gera Zoltán. – Jó meccsen jól játszottunk, nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban elveszítettük a mérkőzést, a döntetlen reálisabb lett volna a játék képe alapján. Amint a közönség reakciójából is kitűnik, így ki lehet kapni egy mérkőzésen, s bár ez nem vigasztal, annak örülünk, hogy a közönség díjazta a teljesítményünket.”
A csoport másik két mérkőzésén Feröer 2-0-ra nyert Lettországban, míg Portugália 6-0-ra győzte le a vendég Andorrát. Svájc 6, Feröer 4, Portugália 3, Magyarország 1, Andorra pedig 0 ponttal áll két forduló után. Hétfőn lett–magyar, feröeri–portugál és andorrai–svájci meccset rendeznek.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.
Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
szóljon hozzá!