A csoportelsőként egyenesen az elődöntőkbe jutott Magyarország férfi vízilabda-válogatottja a Spanyolország–Görögország mérkőzés győztesével játszhat a fináléba jutásért a belgrádi Európa-bajnokságon.
Százszázalékosan zárta a csoportkört a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Eb-n. Kemény Dénes csapata 20-10-re verte Németországot, és nyugodtan készülhet a pénteki elődöntőre, ugyanis csoportelsőségének köszönhetően egyenesen a legjobb négy közé jutott.
A pszichikai gyorskúrán átesett magyar válogatott és a bosszúra éhes román nemzeti tizenegy a Norvégia elleni kiütéses hazai vereség, illetve a Bulgária elleni pontvesztés után idegenben próbál javítani az Európa-bajnoki selejtezők újabb körében.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ajánlásait, illetve alapszabályzatában rögzített rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva, a Ferencváros labdarúgócsapata polgári bíróságon beperelte a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ), mivel ennek fellebbviteli licencadó testülete a most zajló bajnokság előtt nem adta meg az élvonalban induláshoz szükséges licencet.
A szerb Jelena Jankovics (képünkön) jutott elsőként az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes elődöntőjébe, miután meglepően könnyedén, 6:2, 6:1-re verte az orosz Jelena Gyementyjevát.
Andre Agassi könnyek és vastaps közepette fejezte be a pályafutását
„Az eredményjelző szerint veszítettem, de van, amit az eredményjelző nem mutat: hogy mi mindent nyertem a tenisszel”. Ezekkel a szavakkal búcsúzott el Andre Agassi, az utóbbi két évtized teniszcsillaga közönségétől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában, közvetlenül a német Benjamin Becker elleni vereség után, mely egyben aktív pályafutásának végét is jelentette.
Bebiztosították csoportelsőségüket a magyar fiúk és a lányok is a Belgrádban zajló vízilabda-Európa-bajnokságon, míg a román férfi válogatott már biztosan harmadik, azaz továbbjutott.
Győzelemmel kezdett Románia férfi kosárlabda-válogatottja a 2007-es, spanyolországi Európa-bajnokság selejtezőiben: a Kolozsváron, 1300 néző előtt megrendezett találkozón Liviu Cãlin tanítványai 79:64-re verték Ciprus válogatottját.
„Halhatatlanok” látogatnak az ősz folyamán a Partiumba és Erdélybe: a magyar sport legnagyobb csillagai utaznak el Nagyváradra, Marosvásárhelyre és Csíkszeredára a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület szervezésében, hogy találkozzanak helyi rajongóikkal.
Martin Petrov hajrában lőtt két gólja két pontot lopott el Romániától
Szégyenteljes magyar leszerepléssel és megmagyarázhatatlan román botlással zárult az Európa-bajnoki selejtezők első körének szombati játéknapja.
A Mioveni az egyetlen veretlen csapat a Liga II nyugati csoportjában
Az egyáltalán nem meggyőző idénykezdet után a feljutásra pályázó Kolozsvári U beleszaladt egy kiadós vereségbe is a Liga II nyugati csoportjának 5. fordulójában.
A spanyol válogatott nyerte a Japánban megrendezett férfi kosárlabda-világbajnokságot, miután a döntőben meglepetésre rendkívül magabiztos, 23 pontos győzelmet aratott az előzetesen esélyesebbnek tartott, Európa-bajnok görögök felett – akik az elődöntőben túlléptek a még nagyobb esélyesnek hitt Egyesült Államok válogatottján.
Tiszteletet parancsolóan kezdett Magyarország férfi vízilabda-válogatottja a Belgrádban zajló Európa-bajnokságon: a B csoport első fordulójában húsz fölé jutottak a lőtt gólok tekintetében Szlovénia ellen, a második körben öttel verték Horvátországot, tegnap pedig leiskolázták Olaszországot.