Elfajuló cégen belüli versengés; Intő jelek

Egészséges versenyszellem: de meddig?

Természetes, hogy a munkaadók arra törekszenek, hogy a legjobbat hozzák ki alkalmazottaikból. Motiváló tényező lehet a fizetésemelés, béren kívüli juttatások, prémium, osztalék vagy egyéb céges juttatások: mobiltelefon, céges autó, fitneszbérlet. Ugyanígy lelkesítheti a csapatban dolgozókat egy kilátásba helyezett közös program: kirándulás, vacsora vagy egy csapatépítő, lazító hétvége vidéken.

A motiválásnak egyéb módja is van: a munkáltató csapatokat hozhat létre olyan dolgozókat összehozva, akik így „húzhatják” egymást, vagyis teljesítményükkel fokozottabb munkatempóra ösztönözhetik egymást, fokozva ezzel a vállalati termelést, gyarapítva a profitot. Mindez remekül működik, ha két vagy több azonos képességű, munka- és teherbírású dolgozó kerül egy csapatba, ám visszafelé sülhet el, ha pökhendi, hataloméhes és túl ambiciózus vezető keze alá dolgozik a kollektíva.

Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha az alkalmazott megpróbálja felvenni a tempót, és csak ésszerű keretek között – kerülve a vitát, konfrontációt – mondja el érveit, ellenérveit a rá bízott, teljesíthetetlennek vélt feladatról. Ha ez nem megy, túlzott elvárásai vannak, lekezelően bánik veled vagy nem becsüli meg munkádat, tanácsos beszélni a felettessel, vázolva neki a helyzetet.

Kiút a kutyaszorítóból

Az egészséges küzdelem arra sarkallja a dolgozókat, hogy olyan célokat tűzzenek ki maguk elé – és törekedjenek azok elérésére –, amelyeket különben nem tennének. Ha látják, hogy általuk nagyra becsült kollégák szép sikereket érnek el munkájukban, szinte megtáltosodnak: ők is azon lesznek, hogy legjobb formájukat hozzák, hasonló eredményeket érjenek el, mint társaik.

Amikor azonban a versengés elfajul, mindez ellenkezőleg sül el: a dolgozók keresztbe tesznek egymásnak, akadályozzák a másik munkáját, és csak saját céljaik elérése lebeg szemük előtt. Ezzel nem csak egyéni teljesítményükön rontanak, a vállalat termelékenysége is csökken. Ennek megelőzése érdekében érdemes meghatározott időközönként – akár fogadóóra keretében – elbeszélgetni a dolgozókkal, akik elmondhatják tapasztalataikat, gondjaikat és véleményüket a csapatmunkáról. Ha valaki beosztottként teamben dolgozik, és érzi, hogy súrlódások nehezítik az együttműködést, szintén érdemes négyszemközti beszélgetést kezdeményezni a közvetlen felettessel.

Nem szégyen feladni

„Szégyen a futás, de hasznos” – szokták mondani, amikor egy helyzetből nincs más kiút, csak a visszavonulás. Ha az alkalmazott úgy érzi, hogy a rivalizálás kollégájával minden erejét felemészti, érdemes visszavonulni.  Még akkor is érdemes időben kiszállni, ha az illető vesztesen kerül ki a játszmából, és mást nem nyer, csak tapasztalatot. Kell tudni, hogy mikor kell feladni, és nem szabad törődni azzal, mit gondol a másik: hogy vesztes, aki továbblép, esetleg gyáván megfutamodik. Hosszú távon sokszor abból is lehet profitálni, ha egy jól működő csapat részese valaki, nem pedig magányos harcos.

Személyre szabott versenyhelyzet

Akad olyan munkavállaló, aki versenyhelyzetben nem áll helyt, negatívan hat rá a teljesítménykényszer: agresszívvá válik, feszélyezi a helyzet, mert attól tart, hogy nem tud jól teljesíteni, ettől  pedig begörcsöl és egyre többet hibázik. Mivel ez egy öngerjesztő folyamat, érdemes négyszemközt elbeszélgetni vele, és más motivációt találni számára. Hagyni kell, hogy a dolgozónak sikerélménye legyen, és önerejéből érje el a kitűzött célt. Ha mindez nem megy, ki kell deríteni, hogy mi áll a probléma hátterében, és csak utána cselekedni: áthelyezni más munkakörbe vagy az addigiaktól eltérő feladatokat rábízni.

Versengeni csak etikusan

A versengésből ki kell hagyni a személyes problémákat: a magánélet ilyenkor tabu. Nem etikus felhasználni mindazt, amit a másikról tudunk – beleértve a vallási, felekezeti hovatartozásával, szexuális orientáltságával, anyagi helyzetével, politikai nézeteivel összefüggő információkat. A verseny csak szakmai síkon folyjon, így is elég ütközőfelület adódik, nem érdemes ezt még személyeskedéssel tetézni.