Robert Hammerstielről és a verseci tragédiáról látható dokumentumfilm a Dunán

Robert Hammerstiel az európai kortárs képzőművészet meghatározó személyisége, festményeiért, fametszeteiért versengenek a múzeumok és a gyűjtők. Művészetére döntő hatással voltak a második világháború utáni vajdasági vérengzések. A verseci német pék fia, Robert Hammerstiel tizenegy éves volt ekkor. Túlélte a fogolytáborok veszszőfutását, és az ausztriai Ternitzben talált második otthonra. Huszonegy évesen mintegy lelki terápiaként kezdte papírra vetni emlékeit. Ebből született meg az Ikonok és patkányok című önéletrajzi dokumentumregény.

Antala Zsuzsanna dokumentumfilmje két szálon idézi fel a művész életét. A stáb a Versecre hazalátogató mester útját követi. A hazatérőben feltódulnak az egykori emlékek az ismerős utcákon, ahol egykoron három nemzet fiai – magyarok, németek és szerbek – éltek nagy egyetértésben. Betér szülőházába, ahol az idegenek eleinte bizalmatlanul fogadják, de az emlékek összehozzák a hazatérőt és a vendéglátót. A joviális vendég anekdotázik, beszél az egykori színes piacról s a nők lenge öltözködéséről, elbeszélése során színesen keveredik a német és a magyar nyelv.

A film kockáin hirtelen többször megtörik a vidám együttlét, és felszínre tör a múlt. A vérzivatar rémálma, amikor a nyugodt kisváros a pokol tornácává válik. „Lövés hallatszik, s a kiráncigáltak többé nem jönnek vissza a sorba. Mi, gyerekek átkaroljuk mamáinkat, ők pedig olyan szorosan ölelnek, mintha el sem akarnának engedni soha. Most egy anyát szólítanak. A fénytől fáj a szemünk, mert gyönyörűen sütött a nap ma, 1944. november 19-én” – tódulnak fel az emlékek.

A második világháború előtt Bácskában és Bánátban még félmillió német élt. 1944 végén sokan Magyarországra, Ausztriába, illetve Németországba menekültek. Azok közül, akik hazájukban maradtak, több ezer férfit gyilkoltak le, a nőket, gyermekeket és az öregeket pedig lágerekbe hurcolták.

A két szál a film végén ér össze, amikor a művész maga beszél gyerekkoráról, hiszen Hammerstiel művészete a múltban gyökerezik, alkotásait a sötét színek, a komor arcok, a pokol bugyrainak ábrázolásai fémjelzik. „Ráébredek hivatásomra is. Azért kellett mindezt túlélnem, hogy átadjam, hogy közöljem mindenkivel. Ha gyermekkoromtól kezdve nem a művészettel nőttem volna fel, talán én sem éltem volna túl.”