2013. április 15., 20:382013. április 15., 20:38
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója korábban úgy nyilatkozott: a Fölszállott a páva első szériája nem várt sikert aratott a közönség és a szakma körében egyaránt. Szerinte a műsor alapvetően nem verseny, hanem „egy hatalmas seregszemle”, amely meggyőzi az ország nyilvánosságát a népi kultúra értékeiről.
A júniusban induló vetélkedőre négy kategóriában – énekes és hangszeres szólisták; zenekarok, hangszeregyüttesek és énekegyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – lehet jelentkezni. A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségi régiók helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
A vetélkedőre 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok, táncosok jelentkezését várják május 12-én éjfélig a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon. A honlapokon további információk is találhatók a jelentkezésről, illetve a vetélkedő lebonyolításáról. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a produkció legfeljebb hétperces demófelvételét, fotókat a versenyzőről, illetve a kitöltött jelentkezési lapot.
A tervek szerint a területi válogatók júniustól szeptemberig zajlanak Észak-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon, Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon, Közép-Magyarországon, Közép-Erdélyben és a Székelyföldön. A válogatók során az MTVA stábja forgat a helyszíneken, a későbbiekben így összefoglalókban tájékoztatják a tévénéző közönséget. A válogatókról továbbjutó versenyzők a televízióban 2014 márciusa és áprilisa folyamán teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) kapnak megmutatkozási lehetőséget.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatójának elmondása szerint az új műsornak a tavalyinál hosszabb „kifutása” lesz. Felidézte, hogy a népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után indult 2012-ben ismét útjára. „Olyan tehetségkutatókat szervezünk, ahol értékek születnek, és értékeket őrzünk meg” – emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette: a műsor feladata az is, hogy a népi kultúrát megszerettesse a nézőkkel. Tavaly a felcsíki Balánbánya Ördögborda Együttese kapta a Kárpát-medencei tehetségkutató verseny közönségdíját, a gyimesi Kostelek Szellő táncegyüttese pedig a legjobb határon túli produkciónak járó elismerést érdemelte ki.