Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesült Veress Emőd jogász
Fotó: Jakab Mónika
Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.
2024. május 06., 17:112024. május 06., 17:11
Az akadémiai elismeréseket – Akadémiai Aranyérmet, Akadémiai Díjakat, Wahrmann Mór-érmet, valamint Akadémiai Újságíró Díjat – Freund Tamás, az MTA elnöke adta át a köztestület 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén Budapesten. Az Akadémiai Aranyérmet idén Pléh Csabának, a Közép-európai Egyetem Kognitív Tudományi Tanszék vendégprofesszorának adományozta az MTA Elnöksége. Az életműdíjnak számító kitüntetést évente egy akadémikus kapja meg kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként – írta az MTI.
a bölcsészet-, a társadalom- és a természettudományok összekapcsolására törekvő, mind az elmélet, mind az empirikus kutatások szintjén az embert mint kultúraalkotó biológiai lényt értelmező és ezzel alapvetően termékeny tudományos összefüggésrendszert képviselő, kiemelkedő, nemzetközi szinten is elismert tudományos és oktatói munkája elismeréseként adományozták az Akadémia legrangosabb kitüntetését.
Amint a Sapientia honlapján olvasható, Veress Emőd (Székelyudvarhely, 1978. február 15. –) polgári jogász, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója Kolozsváron. Szakterületei: polgári jog, társasági jog, összehasonlító magánjog, összehasonlító magánjogtörténet. Veress Emőd 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.
Kárpát-medencei magyar ügyvédek találkoztak Kolozsváron közös hálózatépítés céljából. Az esemény főszervezőjét, Veress Emődöt, a Sapientia Egyetem tanárát kérdeztük többek között az erdélyi magyar ügyvédhiány pótlásának lehetőségeiről.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!