2008. február 06., 00:002008. február 06., 00:00
John Holm, a Libri romániai ügyvezető igazgatója akkor elmondta, erdélyi könyvüzletüket egyfajta bázisnak tekintik, ahonnan terjeszkedhet a közép-európai piacon már markánsan jelen levő könyves hálózat. Elsődleges célként egy bukaresti könyvesbolt megnyitását jelölte meg, ami után a Libri romániai nagyvárosokat fog megcélozni.
Felkeresi az olvasót a könyv?
Bár a könyvesbolt tervei alapjában nem változtak, John Holm arra hívta fel a figyelmet: a magyar nyelvű könyvek, kiadványok iránt mutatkozó nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat, hogy a jövőben a Libri Székelyföldön is terjeszkedni fog. Az amerikai származású, több évig Erdélyben élt John Holm elmondta: amikor első alkalommal tárták szélesre a kolozsvári Libri könyvesbolt ajtaját a vásárlók előtt, a polcokon lévő közel nyolcezer könyv között 1300 magyar nyelvű kötetet lapozhattak az érdeklődők. Hamarosan a magyar nyelvű könyvek száma meg fog háromszorozódni. „Még akkor is örvendetes meglepetés a magyar nyelvű könyvek iránt mutatkozó nagy kereslet számomra, ha tudom, Erdélyben nagyon erős kulturális hagyománya van az olvasásnak, könyvvásárlásnak. Az olvasók, vásárlók igényeit pedig érdekünk figyelembe venni. Ezért gondolkodunk a székelyföldi terjeszkedésen” – kommentálta a jelenséget az igazgató.
Kérésre lecserélték a feliratot
John Holm kérdésünkre gyakorlati példával támasztotta alá, hogyan igyekezhet egy könyvesbolt valós, és nem csupán marketingérdekből megteremtett kapcsolatot fenntartani a vásárlókkal: boltjukban eddig több mint 2200 vásárló kapott vásárlási kedvezményre feljogosító törzsvásárlói kártyát. A magyar könyvek iránti nagy érdeklődésre való tekintettel az üzletet is átszervezték, és a magyar könyveknek helyet adó polcok fölé kikerült a „Magyar nyelvű könyvek” felirat.
Harry Potter és a halál ereklyéi
A Libri legközelebbi akciója a fiatalabb olvasókat szólítja meg. Február 8-án rendhagyó-szórakoztató vásárra várják kolozsvári könyvesüzletükbe azokat, akik J. K. Rowling brit írónő mágusa, Harry Potter varázsa alá kerültek. A Harry Potter-könyvek hetedik, utolsó kötetének magyar nyelvű fordítását éjfélkor kezdik árusítani a Libriben, amit 22 órai kezdettel mágusshow, bűvészmutatványok, a varázslóházak által szervezett játékok és egy kviddicsmérkőzés előz meg. A helyszínre ingyen szállítják az érdeklődőket a kolozsvári Köztársaság mozi elől 21 órától – természetesen a 9 és 3/4- ik vágányról. A Harry Potter és a halál ereklyéi című regényt Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is hasonló körülmények között fogják népszerűsíteni. Az első helyszínen február 8-án a Tamási Áron Gimnázium dísztermében 22.45-től különböző kvízkérdésekre és értékes nyeremények sorsolására, majd 24 órától a könyvek árusítására kerül sor. A második helyszínen február 9-én 13 órától várja az érdeklődőket a József Attila Általános Iskolában az utolsó Harry Potter-regény.
Könyveladás méltó körülmények között
Mint elmondta, amellett, hogy megfelelő teret, körülményeket és bő választékot kell biztosítani a könyv iránt érdeklődők számára, a könyv- és kultúraterjesztők feladata, hogy visszaadjanak valamit a közösségnek, amelyben működnek. „A kolozsvári Libri könyvesház jól teljesített a megnyitása óta eltelt rövid időben. A vásárlóerő növekedésével ugyanis nő azon összeg is, amelyet minőségi szórakozásra fordíthatnak az emberek, például könyvvásárlásra, aminek előnye, hogy a könyv kézzelfogható, maradandó érték. Ennek fényében alakítjuk a Libri jövőbeli stratégiáját” – fejtette ki John Holm, hozzátéve, szeretnék, ha minél több magyar iskolába, könyvtárba, pedagógushoz jutna el ajánlatuk. Hamarosan megjelennek a magyar, román, illetve angol nyelvű könyvajánlatokat tartalmazó katalógusok, melyekből mindenki kedve szerint választhatja ki a neki megfelelő könyvet. Ugyanakkor a boltba látogatók számára még kellemesebb atmoszférát kívánnak teremteni, ezért a közeljövőben több író-olvasó találkozót szerveznek, amelyeken neves magyarországi alkotókkal beszélgethetnek az olvasók. „Kedvezményeinket is bővíteni fogjuk, a törzsvásárlók hamarosan 5, 7, 10 százalékos kedvezménnyel juthatnak kedvenc olvasmányukhoz. Ezek mind olyan programok, amelyek hozzájárulnak az eladásainkhoz. Ám úgy találtuk ki őket, hogy közben nem tévesztettük szem elől: mi könyvesbolt, és nem pedig hipermarket vagyunk” – összegzett John Holm.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.