2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00
Soós Zoltán múzeumigazgató a megnyitón elmondta: a kiállítás célja bemutatni a mai vár területén lévõ középkori ferences rendi kolostor és a város lakóinak életét.
A székelyvásárhelyi ferences kolostor és a szokatlanul nagy méretû templom több mint egy évszázadon át – a kolozsvári rendház megépítéséig – Erdély legnagyobb ferences kolostora volt, és a reformációig zarándokhelyként is mûködött. A tárlókban a középkori fûtõrendszer tárgyi emlékei, a vásárhelyi polgárok konyháinak legfontosabb tartozékai (cserépedények, ezüst evõeszközök, rézmozsarak, kancsók, poharak, csészék), valamint a kora Árpád-kori lakóház és lakberendezés maradványai láthatók. Az egykori kolostorban a szerzetesek könyvmásoló mûhelyt is mûködtettek, ennek tárgyi emlékei az ásatáskor felszínre került könyvcsatok és díszes sarkok, íróeszközök. A díszes kályhacsempék arról tanúskodnak, hogy a kolostor támogatói között olyan erdélyi nemes családok voltak, mint a Báthoryak, a Drágffyk, a Kornisok.
Soós Zoltán elmondta, a tárlat kialakításában igyekeznek Bónis Johanna koncepcióját folytatni, kidomborítva a város székely–magyar jellegét és szerepét Erdély történelmében. A régészeti anyagot Györffy Zalán készítette elõ, a cserépanyagot és a kályhacsempéket Pokorny Attila restaurálta, a látványterv Novák József munkája.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.