2011. március 30., 08:412011. március 30., 08:41
A Maros megyei Mikházán zajló rendezvény ötletgazdája, Szélyes Ferenc Jászai Mari-díjas színművész nem érti, miért nem hívták meg a színház jövőjével kapcsolatos tárgyalásra, amelyre néhány napja került sor. „Szélyesnek semmi köze a Csűrszínház épületéhez, ami a megyei önkormányzat tulajdonában van. Nem értem, miért kellett volna őt meghívni” – nyilatkozta lapunknak Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke. Szélyes Ferenc, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tagja bevallottan a magyarországi Művészetek Völgye rendezvény mintájára álmodta meg a rendezvényt, amelyre 2000-ben került sor először. Mint mondta: pezsgő kulturális életet szeretne varázsolni a Nyárádmentére. Évekig a szabad ég alatt zajlottak a többnapos események, majd a megyei tanács felkarolta a kezdeményezést. Immár színházi épület, fedett színpad és fedett nézőtér várja évről évre a helyi és a környékről, sőt külföldről is odasereglő közönséget. „Az az igazság, hogy Lokodi Edit nélkül nem lett volna ebből semmi, ő nagyon pozitívan állt hozzá az ügyhöz, ezért is igen furcsállom, hogy kihagytak abból a megbeszélésből, ahol a Csűrszínház jövőjéről esett szó” – nyilatkozta lapunknak Szélyes.
Lokodi Edit Emőke érdeklődésünkre kifejtette: „A nem kis összeget, amibe a színház épülete került, a megyei tanács, illetve a művelődési minisztérium adta össze. Arról volt szó, hogy nemcsak a Csűrszínházi Napok alkalmával lesz kihasználva az épület, hanem egész évben fesztiválok, táborok közönsége népesíti be a létesítményt. Nem tűrhetjük azt, hogy Szélyes három napon át odacsődíti az ismerőseit, majd hétvégeken bálokat szerveznek, amelyeknek a bevételéből nem részesül az önkormányzat” – részletezte kifogásait Lokodi.
Szélyes Ferencet szembesítettük a vádakkal. „Évek óta kérem, hogy a nyárádremetei önkormányzat rendezze a Csűrszínház jogi helyzetét, írásos beadványom van Gáll Lajos polgármesternél, amiben kértem, hogy adjanak felhatalmazást arra, hogy én igazgassam ezt a létesítményt, vagy más szervezzen ott tevékenységet. Én egyedül annyit tudtam megtenni, hogy évente megszerveztem a Csűrszínházi Napokat. A megyei tanács elnökének is jeleztem, hogy ha nem kapok emberi és anyagi támogatást, akkor ennél többet nem tudok tenni. De választ, megoldási javaslatokat senkitől sem kaptam. A bálokat a helyi fiatalság szervezte, ők adtak el belépőjegyeket. Nem az én zsebembe ment a haszon” – reagált Szélyes. Lokodi Edit Emőke elmondta: a megyei önkormányzat az alárendeltségébe tartozó, a népi kulturális élet fellendítésével foglalkozó megyei központnak adja át kezelésre a Csűrszínházat. „A központ vezetője, Vajda András gondoskodik majd róla, hogy állandóan rendezvények legyenek az épületben, és ebben sok partnere lesz, mint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Maros Művészegyüttes, a remetei tanács, a környéken levő többi község önkormányzata” – részletezte a terveket Lokodi.
Szélyes Ferenc állítja: a kialakult konfliktus ellenére idén nyáron is lesznek Csűrszínházi Napok. „Ha véletlenül nem kapjuk meg a színházat, akkor is ott leszünk akár a szabad ég alatt vagy a kultúrotthonban. Külön erre az alkalomra bemutatót is tervezünk, Lorca darabját, a Vérnászt visszük színre. A tervezett többi eseményre is sort kerítünk” – mondta a színművész.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!