2009. november 06., 10:132009. november 06., 10:13
A tárlat középiskolások, egyetemi hallgatók, de minden érdeklődő számára lehetőséget kínál a kommunizmus abszurditásaival, a forradalom fontosságával való interaktív ismerkedésre, tájékozódásra.
A klasszikus muzeális kiállítás mellett fényképek, audiovizuális anyagok biztosítják a kor hangulatának megismerését, a résztvevőknek pedig a rendezvényen alkalmuk lesz felidézni a forradalommal kapcsolatos élményeiket.
Emellett minden résztvevőnek lehetősége nyílik kvíz-játékban bizonyítani, mennyire ismeri a történelem e fontos momentumát. Az egy héten át tartó eseménysorozat alatt a Múzeum mindennap más városban tekinthető meg 9-től 13 óráig.
Kolozsváron november 10-én, a Báthory István Gimnáziumban, Nagyváradon 11-én, a Partiumi Keresztény Egyetem épületében, Aradon 12-én, a Csiky Gergely Iskolacsoport épületében, Temesváron pedig 13-án, a Bartók Béla Gimnáziumban nyílik meg a tárlat.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.