Több erdélyi magyar teátrum is megünnepli a magyar dráma napját, amelyet minden évben szeptember 21-én ünneplünk annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban.
2015. szeptember 17., 14:162015. szeptember 17., 14:16
A nagyváradi Szigligeti Színház ősbemutatóval és közönségtalálkozóval ünnepli a jeles napot: hétfőn 19 órától kerül sor Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabjának premierjére. A nagyváradi származású szerző szövege korábban elnyerte a dráMÁzat II. című pályázat debüt kategóriájának fődíját.
A darabot Sardar Tagirovsky, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos diákja viszi színre, aki kiemelte: „a darab fontos üggyé kell váljon számunkra, hiszen közvetlen környezetünkről szól”. Az előadást követő közönségtalálkozót Simon Judit moderálja, aki az est meghívottaival, Szűcs Katalin Ágnes kritikussal, valamint Kárpáti Péter dramaturggal a kortárs magyar dráma helyzetéről beszélget. Az eset című előadást legközelebb szeptember 22-én és 26-án 19 órától láthatja a közönség.
Egyéjszakás kalandra hívnak
„Szombaton ne bújj ágyba, hanem pakold fel az összes jó mondatodat, és hozd el a színházbüfébe! A magyar dráma napja alkalmából szombaton 22 órakor egyéjszakás drámaírói műhelyt nyitunk, ahol választhatsz egy történetet, majd az összecsomagolt szavakat reggel 7 óráig kiírhatod magadból. Ha az éjszaka során írói válságba kerülsz, a segélykérő dobozból adunk egy megmentő teát, kávét, mondatot, szituációt vagy szereplőt” – olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház felhívásában. Mint írják, az éjszaka során született írásokat másnap, vasárnap délután 17 órakor Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadás előtt felolvassák az érdeklődőknek. Jelentkezni szombat délig lehet a marketing@huntheater.ro e-mail címen.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az elmúlt évek hagyományához híven ezúttal is rendkívüli rendezvénnyel várja közönségét. Hétfőn 17.30-tól Aranka György – felvilágosodás kori művelődésszervező, az első állandó magyar színház-alapítási kérelem megfogalmazója – szobrának megkoszorúzásával kezdődik a program, és elhangzik Demény Péter erre az alkalomra írt köszöntője. 18 órától a színház kistermében Varga Gábor Kályhabúcsúztató című darabjának felolvasó-színházi ősbemutatójára kerül sor, Gáspárik Attila színházigazgató rendezésében. A premieren jelen lesz a jelenleg Nagyváradon élő szerző is, akivel az előadást követő közönségtalálkozón Demény Péter beszélget. Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani.
Édes Anna Csíkszeredában
A Csíki Játékszín hétfőn 19 órai kezdettel az elmúlt évad népszerű előadását, Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációját tűzi műsorára Lendvai Zoltán rendezésében. A csíkszeredai előadás címszerepét játszó Czikó Juliánna alakítását a budapesti Városmajori Színházi Szemle zsűrije egyébként a legjobb női főszerepért járó díjjal jutalmazta a napokban.
„100 éve tört ki az első világháború, melynek következményei élesen hatnak Kosztolányi szereplőire. A háború befejeztével, a forradalmi fellángolások után a társadalom megpróbál visszarendeződni régi hierarchiájába. Minden rendszerváltással együtt jár az eljövendő korszaktól való szorongás, de a rend és biztonság helyreállásának reménye is – írja le a regény és az előadás alaphangulatát a teátrum közleménye. – Az emberek szenvedélyesebben vetik bele magukat mindennapjaikba, kétségbeesetten törekszenek arra, hogy újra fontossá tegyék életüket. Az 1920-as években élettelibb a zene, rövidebbek a ruhák, Budapest leggazdagabb és legelhanyagoltabb kerületei méterekre vannak egymástól, párhuzamos valóságok abszurd találkozásai jellemzik az új világot.”
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!