2009. március 18., 10:022009. március 18., 10:02
A romok átfésülését egyébként a megmaradt archívumi anyagokat kutatva egy csaknem 100 fős csapat végzi. Közben mind nagyobb a valószínűsége annak, hogy a két halálos áldozatot követelő katasztrófa a helyi földalattit a környéken évek óta építő cégek gondatlansága következtében történt.
Az eddigi vizsgálatok szerint a szóban forgó cégek két szabálysértést is elkövettek. Egyrészt a levéltár közvetlen közelében tavaly szeptember óta az engedélyezett 4 helyett 15 kutat fúrtak, másrészt a megengedettnél jóval több talajvizet szivattyúztak ki. Mindezt hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg, de amennyiben az említett feltételezések beigazolódnak, a kölni közlekedési vállalatot, illetve az építésben részt vevő cégeket többmilliós kártérítés kifizetésére kötelezhetik.
A felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumokat tároló levéltárból az anyagok jelentős része minden valószínűség szerint odaveszett, a hatóságok azonban az elmúlt napokban a romeltakarítás során értek el apró sikereket, így egyebek között megtalálták Albertus Magnus német filozófus (1200–1280) kéziratait, továbbá a háború utáni első német kancellár, Konrad Adenauer feljegyzéseit.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.