Fotó: Biró István
Silviu Purcărete rendezésében mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást pénteken.
2013. november 26., 19:502013. november 26., 19:50
Silviu Purcărete rendezésében mutatja be pénteken Roger Vitrac Viktor, avagy a gyermekuralom című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az előadást beharangozó keddi sajtótájékoztatón Silviu Purcărete a 20. századi francia drámairodalom megkerülhetetlen, monumentális alkotásának nevezte a művet, amelyet sokszor állítottak már színre, de amelynek – szerinte – soha nem volt sikere.
A sikertelen próbálkozások közé sorolta azt az előadást is, amelyen az egykor általa vezetett bukaresti Bulandra színház adta elő a szöveg románra általa átültetett változatát. „Nem tudom, sikerül-e megszakítani itt Kolozsváron a sikertelen előadások hagyományát” – jegyezte meg a világhírű rendező a darab kapcsán. Purcărete szerencsésnek tartotta, hogy a francia szöveg adaptációját és nem az ő fordítását viszik színre Kolozsváron. Hozzátette, az eredeti szöveg csak francia nyelven és csak a francia kulturális közegben működik.
A rendező elmondta: megérzés volt részéről, hogy a darab bizonyos részei az opera nyelvén érvényesülnek jobban, ezért a kolozsvári előadást a Párizsban élő román zeneszerző, Vasile Şirli zenéje teljesíti ki. Purcărete hozta magával Kolozsvárra Dragoş Buhagiar bukaresti díszlet- és jelmeztervezőt is, aki megannyi előadásban dolgozott együtt vele.
„Hogyne érdekelt volna a kolozsvári munka, hiszen ez a legjobb és leghomogénebb társulat Romániában. Az itt bemutatott előadások magukért beszélnek” – jelentette ki Buhagiar, aki azt is megjegyezte, hogy nem a színházak anyagi lehetőségei a meghatározók a színpadkép kialakításában. A sajtótájékoztatón a Viktor apját alakító Bogdán Zsolt színművész elmondta: Silviu Purcărete rendezői munkáját figyelve mindig arra ébred rá, hogy mennyire keveset is tud a színházról.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!