Új magyar Godot a váradi színpadon

Rendhagyó színházi előadást mutattak be a hétvégén Nagyváradon: Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjának új magyar fordításával ismerkedhetett meg a közönség egy felolvasó-színházi produkció keretében.

Balogh Levente

2010. október 11., 09:392010. október 11., 09:39

A határon túli magyar nyelvterületen premiernek minősülő esemény részesei lehettek mindazok, akik pénteken este jelen voltak a Nagyváradi Állami Színház legújabb előadásán, Samuel Beckett Godot-ra várva című színdarabjának bemutatóján.

A Szigligeti Társulat és a Várad irodalmi folyóirat közös szervezésében létrejött előadás két tényező miatt is különlegesnek bizonyult: elsősorban azért, mert Budapest, Debrecen és Békéscsaba után a felújítás alatt álló váradi teátrum színpadán berendezett stúdióban hangzott fel először Magyarország határain kívül a mű új, idén elkészült magyar nyelvű fordítása, amely a neves budapesti rendező, Pinczés István erőfeszítései nyomán jött létre.

Másrészt azért, mert a premier nem hagyományos díszletek között, klasszikus színészi játékkal megjelenített produkciót takart, hanem felolvasó-színházi előadást. A helyi Szigligeti Társulat művészei széken ülve, csupán mimikával és hanglejtéssel keltették életre a szereplőket – Vladimirt Varga Balázs, Estragont ifj. Kovács Levente, Luckyt Meleg Vilmos, Pozzót Dobos Imre, a Fiút pedig Tóth Albert Bálint jelenítette meg –, miközben Kovács Enikő a rendezői utasításokat is felolvasta, így a közönség amolyan rádiószínházi élményben részesült. Az előadás mégsem keltett hiányérzetet, mivel a színművészek csupán hangjukat és arcukat használva is érzékletesen keltették életre a figurákat – a darabot egyébként maga Pinczés István állította színpadra –, és a vizuális élmények sem hiányoztak, mivel az előadás időtartama alatt korábbi Godot-előadásokon készült, a rendező által válogatott fényképfelvételek illusztrálták a felolvasott történéseket.

Az alig másfél órás előadást követően – a színészek csupán a darab első felvonását adták elő – Pinczés István, aki főállásban a Pesti Magyar Színház rendezője, az új fordítás létrejöttének körülményeiről beszélt. Mint kiderült, a doktori értekezése részeként ültette át magyarra a darab angol nyelvű változatát, amelyet maga Beckett írt néhány évvel a mű 1948-as, francia eredetijét követően. A 45 évvel ezelőtt a régi, Kolozsvári Grandpierre Emil-féle átültetést először leközlő Nagyvilág című folyóirat idei augusztusi számában megjelent új magyar fordításra azért volt szükség, mivel az angol mű nem azonos a franciával: az ír származású drámaíró nem csupán átültette angolra a darabot, hanem jelentősen át is dolgozta azt, számos részt átírt vagy kihúzott, illetve új passzusokat is beleírt a Godot-ba. (Számítógépes összehasonlítás nyomán kiderült, hogy az angol változat több mint 36 százalékban tér el a franciától).

Emellett műfaji meghatározást is adott – az angol verzióban tragikomédiaként nevezte meg az eredetileg besorolatlan művet. Közben ugyanakkor más támpontokat megszüntetett, így az angol változatból hiányoznak azok az utalások, amelyek bármilyen konkrétumot jelenthetnek a szereplők múltjával kapcsolatosan, ennek nyomán fokozódik az abszurd darab által a nézőben gerjesztett bizonytalanság.
Pinczés elárulta, a mű fordítása közben az egyik legnehezebb feladatot a Beckett által beleírt idézetek eredetijének felkutatása jelentette. A Godot-ban ugyanis számos – részben torz – bibliai idézet is föllelhető, de emellett Shakespeare, Byron, Shelley, Baudelaire, sőt Szent Ágoston műveiből is tartalmaz részeket – a fordító meghatározása szerint így a Godot-ra várva már olyan, az irányzat hivatalos megjelenése előtt felbukkant posztmodern műnek tekinthető, amely az irányzat jellemzői szerint számos, egymásra utaló, egymásból építkező idézetet tartalmaz.

A fordító azt is elárulta: saját értelmezésében az amúgy számtalan szempont szerint magyarázható mű amolyan kortárs moralitásjáték, amelynek két főszereplője – a Jedermann, azaz az akárki, az átlagember megtestesítői – egy elvont, semmilyen támpontot sem nyújtó közegben valamiféle kapaszkodót keres. Ez lenne Godot, akiről amúgy semmit sem tudunk meg – ám számos utalás alapján arra a következtetésre is juthatunk, hogy akár Istent is jelképezheti, ugyanakkor a halál motívuma is erőteljesen jelen van a darabban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten