Új dal és széki imázsklip született Kovács Nóri népdalénekes és a hagyományélő Józsi bácsi „összestimmolt” hangjából

Kovács Nóri népdalénekes és Józsi bácsi barátsága közel húsz évre nyúlik vissza •  Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő

Kovács Nóri népdalénekes és Józsi bácsi barátsága közel húsz évre nyúlik vissza

Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő

A mezőségi táj, népművészet és hagyományok elevenednek meg furulyaszó kíséretében Kovács Nóri és a 88 éves széki Kovács Józsi bácsi legújabb dalában és videóklipjében. A Magyar Kultúráért-díjas népdalénekesnő a közös munka előzményeiről, a zeneművek mondanivalójáról és fogadtatásáról, terveikről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. június 02., 10:552024. június 02., 10:55

A népzene és világzene műfajának egyik legismertebb előadója közel húsz éve jár Erdélybe népdalokat gyűjteni, egy ilyen körút során került a táncairól, viseletéről méltán híres Székre is. „Kicsi gyerekkorom óta tanulom a népdalokat, és már akkor eldöntöttem, hogy ha egyszer nagy leszek, mindenképpen szeretnék eljutni kedvenc kis falumba, Székre. Amikor ez sikerült, úgy éreztem magam, mintha egy csodavilágba csöppentem volna. Szász Rózsika néni segített abban, hogy feltérképezzem a falut, és ő ajánlotta, hogy mindenképpen keressem fel Kovács Józsi bácsit” – elevenítette fel ismerkedésüket a Krónika érdeklődésre Kovács Nóri.

A budapesti énekes-dalszerző örömmel hallgatta a széki öregúr által énekelt népdalokat, melyek közül a „Szerelem, szerelem” lett a kedvence. „Amikor visszatértem a közösen előadott dal áthangszerelt változatával,

Józsi bácsi csak annyit mondott: »kislányom, nekünk annyira összestimmol a hangunk, hogy több ilyen közös nótát kellene énekelnünk.«

Nagyon jól esett ez a dicséret, és azóta születnek az újabb dalok” – magyarázta a Magyar Kultúráért-díjas népdalénekes. Mint kifejtette, az eredeti dalnak csak a hangszerelésén változtatott, megpróbálta kicsit populáris formába önteni, hogy minél szélesebb közönséget elérjen, illetve a fiatalok szívét is megérintse. „Tapasztalataim szerint az ifjúság kevésbé ismeri és hallgatja az autentikus népzenét, kicsit távol áll tőlük, idegen számukra, viszont ha olyan zenei környezetet tárok eléjük, amit ismernek, elfogadnak és szeretnek, talán a népdalt is közel tudom vinni a szívükhöz” – hangsúlyozta az előadóművész.

Kovács Nóri az évek során összebarátkozott Józsi bácsival, sokat járt a Kolozs megyei Székre énekelni, segíteni, így kialakult egy bizalmi kapcsolat, amelynek köszönhetően az akkor 72 éves öregúr természetesnek vélte a videóklip-forgatást, ami egész napos tevékenységet igényelt. „A most megjelent, második klipnek az ötlete már korábban megfogalmazódott, de a pandémia miatt kénytelenek voltunk odébb halasztani.

Idézet
16 év telt el a két forgatás között, nyilván Józsi bácsi fölött is teltek az évek, nehezebben mozog, még fáradtabb hangon énekel, de a lelkesedése a régi, úgyhogy ugyanolyan szívvel-lélekkel készült az új klip is” – részletezte a népdalgyűjtő.
A 88 éves öregúr ugyanolyan lelkesedéssel vett rész a forgatáson, mint ezelőtt 16 évvel •  Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő Galéria

A 88 éves öregúr ugyanolyan lelkesedéssel vett rész a forgatáson, mint ezelőtt 16 évvel

Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő

A május 15-én, Kovács József 88. születésnapján megjelent, De szeretném a világot című dalban és videóklipben a széki táj, népviselet, szokások is megjelennek. „Szívem csücske lett Szék, és az elmúlt években rengeteg barátság köttetett, úgyhogy a helyiek szívesen segítettek, hívószóra jöttek a fiatalok viseletben, az idősebbek bemutatták a tisztaszobát.

Az volt a célunk, hogy egyfajta imázsklipet készítsünk, amely által megismerhetik az emberek Széket, felfedezhetik gyönyörűségét, és hogy milyen csodákat rejt” – fogalmazott Kovács Nóri.

Hozzátette, szintén érdekesség, hogy a felvételen Józsi bácsival közösen négy generáció szerepel: lánya, unokája és dédunokái.

A videóklipet már közel 15 ezren megtekintették, és az énekesnő számos pozitív visszajelzést kap interneten keresztül és élő szóban is. „A székiek egyértelműen érzik annak jelentőségét, hogy falujukat ország-világ megismeri. Aki pedig sosem járt még Erdélyben, vagy Széken, teljesen más szemszögből nézi a felvételt, és egy mesevilágot lát. Volt, aki azt mondta, hogy úgy érezte, mintha a mennyországba csöppent volna” – magyarázta a dalszerző, aki nemrég Józsi bácsival közösen élőben is előadta a szerzeményt a szamosújvári majálison.

Az új dalt elsőként a szamosújvári majálison résztvevő román és magyar közönség hallotta élőben •  Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő Galéria

Az új dalt elsőként a szamosújvári majálison résztvevő román és magyar közönség hallotta élőben

Fotó: Facebook/Kovács Nóri énekesnő

Mint kifejtette, sokat készültek erre az eseményre, izgatottak voltak, hogy milyen lesz a fellépés. Végül várakozáson felüli létszámban és lelkesedéssel jöttek az emberek, köztük sok széki és szamosújvári érdeklődővel. „Számomra külön megtisztelő, hogy nagyon sok román ember is eljött, és kíváncsi volt arra, hogy mit adunk elő.

Azt mondták, tetszik nekik, hogy a magyar kultúra még ennyire autentikus, mert a román népzenei kultúra inkább manelékben teljesedik ki, a magyarban pedig még jelen vannak az eredeti archaikus dallamok.

Külön öröm volt az is, hogy sokan együtt énekelték velünk a dalt, és megmosolyogtam, hogy többeknek ez a csengőhangja” – jegyezte meg Kovács Nóri. Úgy vélte, a szerzemény mondanivalójával szinte mindenki tud azonosulni, hiszen a szeretetről szól, és arról, hogy bármit mondjon a világ, kitartunk szerelmünk mellett.

A széki öregúr egyébként egész életében kétkezi munkával tartotta el családját, ugyanakkor rengeteg népdalt tanult édesapjától és egykori egyházfi révén számos templomi éneket is ismer. „Elég széles a repertoárja, nemcsak népdalok, hanem egyházi énekek terén is. Józsi bácsi nem népdalgyűjtő, hanem inkább hagyományélő” – hangsúlyozta az előadó, akinek munkásságát a magyar állam Nemzeti Értékké nyilvánította.

Egy újabb dal ötletével kapcsolatban elmondta, megfogalmazódott már bennük a gondolat, hiszen három a magyar igazság, és jól lenne még egy közös nóta, akár videóklip is.

„Nagyon bízom abban, hogy Józsi bácsi egészsége még nagyon sokáig kitart, és valóban meg tud ez valósulni. Azt el kell mondanom, hogy egy ilyen projekt azért hosszadalmas folyamat, a De szeretném a világot című dal munkálatai két év alatt lettek meg. Én nagyon szeretném folytatni a közös munkát, alkotást, remélem, hogy a jó Isten is megengedi” – fogalmazott Kovács Nóri.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon

A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.

Áttekinthetővé, kutathatóvá válik a Kriterion Könyvkiadó termése, könyvtár nyílt a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film