Fotó: A szerző felvétele
2011. június 15., 08:132011. június 15., 08:13
A székely ereklyét egyelőre csak a kiállítás idejére kapta kölcsön az udvarhelyi múzeum. A kiemelkedőnek számító darab mellett három teremben állítottak ki értékes pecséteket, címerpajzsokat, céhes pecséteket és zászlókat. A különleges tárlatra a 3. Székelyudvarhelyi Városnapok alkalmából került sor. A 60 pecsétet felvonultató bemutató témájában a városnapi rendezvénysorozat egyik záróakkordjához, az első székely díszőrségváltáshoz is kapcsolódik – hiszen a székelység történelmének egy szegmensét hozza közelképbe. A tárlatot csütörtök délután nyitották meg, és november végéig lehet megtekinteni. „A kiállításon az unikumnak mondható tárgyat, a székelység ereklyéjét is megnézhetik az érdeklődők, a múzeumnak ugyanis sikerült hazahoznia a székely nemzet pecsétjét, amely nem nagyságában, hanem eszmei értékét tekintve fontos” – fogalmazott a Krónikának Miklós Zoltán múzeumigazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy ilyen pecsétjük volt a szászoknak és a vármegyéknek is. A különleges kiállítást Pál-Antal Sándor akadémikus, nyugalmazott levéltáros nyitotta meg. A tárlaton egyébként megtekinthető az a kőből kifaragott udvarhelyi városcímer is, amely egykor az eredeti millenniumi emlékoszlopot díszítette a városközpontban.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
szóljon hozzá!