Fotó: Harag György Társulat
A szatmárnémeti Harag György Társulat szombaton szervezi meg költészetnapi programsorozatát, amely nemcsak az irodalomra, de a képzőművészetre is összpontosít: interaktív foglalkozásokra várnak fiatalokat és időseket egyaránt.
2023. április 15., 10:122023. április 15., 10:12
Többéves hagyomány, hogy a magyar költészet napjához kapcsolódóan a Harag György Társulat megszervezi a Költészetünk Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozatát. Több képzőművészeti ág is színesíti majd valamilyen formában a szavalatokból, versfelolvasásokból és irodalmi témájú beszélgetésekből álló szombati programot – közölték a szervezők.
A műsorfolyam ideje alatt fiatal szatmári képzőművészek – Bócsi Evelin grafikus, illetve Balázs Varhol Helga, Varga Ibolya és Sebő Alexandra, az Aurel Popp Művészeti Líceum középiskolás diákjai – a helyszínen készítenek el egy-egy alkotást, Petőfi Sándor egy-egy, általuk választott verse alapján a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Az elkészült alkotásokat 21:30-tól a közönség előtt is bemutatják.
A versblokkok között – melyeken bárki mikrofonhoz léphet és szavalhatja vagy felolvashatja a kedvenc versét – fontos szerepet kapnak a diákok: figyelemmel követhetjük majd a Szamos Diákirodalmi Kör rövid műsorát.
Szintén a rendezvény része Jónás Tamás Kívülálló című verseskötetének a könyvbemutatója. A szerzővel Keresztes Ágnes, a Harag György Társulat művésze beszélget majd. Szintén a rendezvény vendége lesz a tegnap.ma irodalmi portál két szerkesztője, Király Farkas és Döme Barbara. A velük folyatott beszélgetést Fehér Imola szatmári költő vezeti.
A programsorozat végén egy műveltségi vetélkedőre is sor kerül, Kovács Zsolt kvízmester szervezésében. Ezen bárki részt vehet. A rendezvény záróeseményeként idén Pfeifer Melany és a Mel'amour együttes lép színpadra, ők gondoskodnak a továbbiakban az est hangulatáról.
A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit az eseményre, azokat is, akik rendszerint azért nem vesznek részt a hasonló rendezvényeken, mert a gyermekük felügyeletét nem tudják megoldani. Most ez sem lehet ok a távolmaradásra, ugyanis társulatunk művészei, Kófity Annamária, Bogár Barbara, Budizsa Evelyn és Erdei Máté – jó idő esetén a Red Hat Yard teraszán – mondókás játékokkal foglalják majd le a gyerekeket.
A rendezvény ötletgazdái Kovács Nikolett és Frumen Gergő színművészek, önkéntes szervezők: Bessenyei Gedő István, Balogh Ádám, Budizsa Evelyn, Bogár Barbara, Erdei Máté, Kófity Annamária, Keresztes Ágnes és Moldován Blanka.
Bizonyos értelemben rendhagyó, egyszersmind erőteljes, az érzékekre és érzelmekre is különleges módon hat a szatmári Harag György Társulat Woyzeck című előadása, amelyet a színház múlt heti miniévada keretében is láthatott a nagyérdemű.
Büszke és boldog Kovács Zsolt kvízmester, akinek csapataival együtt sikerült megdöntenie a Guinness-rekordot Szatmárnémetiben: egyfolytában 34 és fél órás maratoni kvízjátékot sikerült tartaniuk a hét végén.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!