2010. január 05., 09:362010. január 05., 09:36
Berettyóújfalu polgármesterétől, Szeifert Ferenctől megtudtuk: a két város tizedik alkalommal ünnepel együtt. Újfaluban január 19-én három nagyváradi diákcsapat méri össze helytörténeti tudását az ottaniakkal – a vetélkedőn tavaly még csak a magyarországi hetedikesek és nyolcadikosok vettek részt.
Huszadikán váradi művész állítja ki munkáját a Hajdú-Bihar megyei városban, este Wass Albert A funtineli boszorkány című regényéből készült színielőadást tekinthetik meg a nézők, másnap pedig a Ghymes együttes lép fel. Nagyváradon már 18-án kezdetét veszi az ünneplés: S. Németh Katalin váradi műemlékvédő egyesületről írt kötetét mutatják be délután ötkor a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, másnap pedig a Partiumi Keresztény Egyetemen nyílik képzőművészeti kiállítás.
21-én az Ady Endre Gimnázium dísztermében Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást, majd Meleg Vilmos színművész adja elő irodalmi műsorát. A díszelőadásra a magyar kultúra napján, pénteken kerül sor a filharmónia dísztermében, ám a fellépő kiléte egyelőre meglepetés. Ekkor adják át a Magyar Kultúráért díjakat, amelyeket a Bihar megyei RMDSZ, illetve több civil szervezet képviselőiből alakuló bizottság ítél oda.
Az RMDSZ nagyváradi, Sas-palotabeli székházában egészen 18-áig várják a javaslatokat: bárki ajánlhat egy személyt vagy civil szervezetet, amely elnyerheti a három emlékplakett vagy az öt díszoklevél egyikét. A gálán életműdíjat is átadnak – mondta el Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. A rendezvénysorozat január 23-án, a Tibor Ernő Galériában szervezett tárlattal zárul.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.