Tarr Béla filmje a Lux-díj jelöltjei között

Tarr Béla rendezői búcsúja, A torinói ló című díjnyertes alkotás is szerepel az Európai Parlament (EP) által odaítélt Lux-díj tíz esélyese között, a jelöltek sorában további két magyar koprodukció van.

2011. július 05., 13:392011. július 05., 13:39

Az Európai Parlament a szombatig tartó 46. Karlovy Vary-i filmfesztiválon ismertette az idei Lux-díjért versengő filmek listáját - jelentette be honlapján az EP. Az előválogatást követően Tarr Béla filmje mellett az esélyesek közé került Athina Rachel Tsangari rendező Attenberg című filmje, amely Görögországot képviseli, Jerzy Skolimowski Ölésre ítélve című, magyar-lengyel-ír-norvég koprodukcióban készült alkotása, Nanni Moretti olasz-francia együttműködésben készült pápafilmje, a Habemus Papam, valamint Aki Kaurismäki finn rendező Le Havre című munkája.

A tízes listán szerepel még a francia Robert Guédiguian Les nieges du Kilimandjaro (A Kilimandzsáró hava) című alkotása, Marian Crisan magyar-román-francia koprodukcióban készült filmje, a Morgen, Raúl Ruiz portugál rendező Mistérios de Lisboa (Lisszabon titkai) című filmje, Wim Wenders 3D-s táncfilmje Pina Bausch német koreográfusról és Ruben Östlund svéd-francia-dán koprodukciója, a Play (Játék).

A Lux-díjat 2007-ben alapította az Európai Parlament a film- és a kreatív művészet támogatására. Az elismerésről az EP-képviselők döntenek. A jelöltek közé rendszerint olyan filmeket válogatnak be, amelyek Európát és az itt élők életének egy-egy szeletét - vágyaikat, félelmeiket, meggyőződésüket, identitásukat - mutatják be. A jelöltek listáját az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottsága által kinevezett zsűri állítja össze. A testületben producerek, filmforgalmazók, filmfesztiválok szervezői, kritikusok és a díj korábbi nyertesei foglalnak helyet.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idei nyertes alkotást is az EU 23 hivatalos nyelvén feliratozzák és minden tagállamban be is mutatják.

A tíz jelöltből július végére csak három marad, a végső esélyes alkotásokat levetítik a szeptemberi velencei filmfesztiválon. Az EP-képviselők is megnézhetik a filmeket, győztest novemberben hirdetnek Strasbourgban.

Magyar film még nem kapta meg a díjat, a jelöltek között azonban több magyar vagy magyar koprodukcióban készült alkotás is szerepelt, többek közt Mundruczó Kornél Delta és Hajdu Szabolcs Bibiliothéque Pascal című munkája.
 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat