Szilágycsehben találkoztak a hétvégén a diákszínjátszó csoportok

Kulcsár Andrea • Játék, móka és kacagás jellemezte a hétvégén Szilágycsehben nyolcadik alkalommal megrendezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. A Padif néven ismertté vált rendezvényre idén közel kéttucatnyi diákszínjátszó csoport jelentkezett. Több hónapos készülõdés után az elmúlt napokban már csak az utolsó simítások voltak hátra: Bodea György programvezetõ kollégái és diákjai matracokat raktak az osztálytermekbe, illetve a több mint félezer vendég étkeztetésérõl gondoskodtak. Szombat délre pedig már minden készen állt: a helyi diákok kétszáz bérletet váltottak a fesztiválra, érkeztek a kisiskolások és gimnazisták, hordták a díszleteket és a jelmezeket a mûvelõdési házba.

2006. október 30., 00:002006. október 30., 00:00

Mindenkit magával sodort a játék


Zsongott a környék a lelkes fiataloktól, akikkel vezetõik együtt izgultak a fellépések elõtt. „Tanárként azt gondolom, hogy az órákon kívüli tevékenység is legalább annyira fontos a diákok számára, mint a tulajdonképpeni lecke. Ezért szervezzük ezt a fesztivált is” – mesélte a diákok által folyamatosan körülrajongott Bodea.
Szép magyar beszéd, mozgáskultúra, kreatív színpadi megoldások – sorjáztak a benevezés feltételei a jelentkezési lapon –, ennek igyekezett mindenki megfelelni. A színpadra lépés pillanatában viszont egyértelmûen a játék öröme sodort magával mindenkit: játszókat és lelkesen tapsoló közönséget egyaránt. Mert ugyan ki kérné számon egy ilyen rendezvényen fellépõ diákcsoporttól, hogy Kosztolányi híres Pacsirtája miért készít weboldalakat, vagy Demjén Ferenc Szerelemvonatán utazik-e a vidéki nyaralásra? Ugyanakkor fölösleges kérdés lett volna az is, hogy a szilágycsehi színpadon megelevenedõ Hófehérke miért fiú, illetve hogy a törpék miért élnek egy elmegyógyintézetben... Egyszerûen így látják a világot ezek a tinédzserek, akik a maguk szemüvegén keresztül nézve a történeteket otthonosan mozogtak a színpadon.
Energiájuk magával sodorta a közönséget is, és az is elõfordult, hogy közös táncba torkollott egy produkció. Ez a diákszínjátszás. Amikor a magányos emberek csoporttá forrnak össze, erejükkel nemcsak önmaguknak és társaiknak segítenek. „Õszinték, jókedvûek, olyan kérdéseket tesznek fel a próbák során, amelyek engem is tisztánlátásra sarkallnak. Az egyik titok az, hogy belõlük kell építkezni” – vélekedett Aszalos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház mûvésze, aki ezúttal a Bartók Béla Gimnázium diákönkormányzati színjátszó körének vezetõjeként volt jelen a rendezvényen. „Az amatõr szó az utóbbi idõben egyfajta pejoratív értelmet kapott, pedig szerintem az a legszebb benne, hogy ezek a gyerekek lelkesedésbõl teszik a dolgukat” – mondta a színmûvész, aki csoportjával közösen választotta ki a színpadra állított darabot, együtt dolgoztak ki minden részletet. A közösen végzett improvizációs gyakorlatok sora beépült a produkcióba. A diákszínjátszók közül néhányan színészi pályára készülnek, ám többségük számára egy jó játék a „színházasdi”. „Õk szeretnek játszani. A színjátszó csoportban való munka pedig sokat segít nekik az önkifejezésben, magabiztosabbak lesznek. Ennek hatása a szóbeli vizsgákon is látszik” – mesélte egyik szünetben Ozsváth Ilona, a szilágykrasznai Tinikomédiások nevû csoport vezetõje, aki román szakos tanárként vállalta a heti többletmunkával járó csoportvezetést.
A beszélgetés közben körülöttünk ricsajozó diáksereg pedig ezen a két napon valószínûleg nem gondolt sem az érettségire, sem a hétfõi leckére: találkoztak, ismerkedtek, szerepeltek, és jól érezték magukat.

-------------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést