2010. február 03., 09:472010. február 03., 09:47
Az első kezdeményezés, a tavaly Csíkszeredában megszervezett Projekt 1 felvállalt célja volt a képzőművészek segítése, ezenkívül lehetőséget szeretett volna biztosítani arra, hogy a fiatal képzőművészek megismerjék egymást, a művelődésszervezőket és a nagyközönség is felfigyeljen rájuk. A Projekt teret, lehetőséget nyújt a megmutatkozásra mindazoknak, akik bár hivatásos képzőművészek, kevésbé ismertek.
A Projekt megnevezés azt jelöli, hogy a kezdeményezők nemcsak egyszeri rendezvényben gondolkodtak, hanem rendszeresen ismétlődő találkozásokat, kiállításokat terveznek. Túrós Eszter művészettörténész a sepsiszentgyörgyi megnyitón elmondta, a Projekt 2 a nagy terv életképességét igazolja. Bővült a kör, a Hargita megyeieken kívül ezúttal a Kovászna megyeiek is bemutatkoznak.
A művészettörténész felhívta a figyelmet a két közeli megyében uralkodó eltérő szellemiségre, és reményét fejezte ki, hogy a közös térben való szereplés, a mások munkáinak megismerése remélhetőleg serkentőleg hat a művészek munkájára. A Projekt 2 tárlaton nemcsak a létszám nagyobb, mint az előző kiállításon, hanem színesebb és árnyaltabb képet ad a két megye kortárs képzőművészetéről.
A Gyárfás Jenő Képtárban sikerült a teret kitölteni, és ezen a kiállításon már animáció és videoinstalláció is szerepel. A méltató szerint a Projekt 2 azt bizonyítja, hogy a térségben gyakorló, nagyszámú képzőművész, bár összeköti őket a tér, a közös kultúra, mégis sokféle műfajban, stílusban alkotnak.
A szakember szerint, a mostani kiállításnál is nagyobbat kellene szervezni, több alkotónak biztosítva bemutatkozási lehetőséget. Igény van a megmutatkozásra, és a közönség is érdeklődik, ha sikerül minőségi kiállításokat szervezni – összegezte Túrós Eszter. A tárlat február 12-éig látogatható.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.