Szabó István Oscar-díjas rendező lesz a díszvendége a romániai Anonim Nemzetközi Filmfesztiválnak, amelyet augusztus 9. és 18. között rendeznek meg – közölték a szervezők.
2013. július 31., 16:202013. július 31., 16:20
2013. július 31., 16:212013. július 31., 16:21
A 10. évfordulóját ünneplő fesztivál helyszíne a Duna-deltában fekvő Szentgyörgy település. A szervezők augusztus 9-én, a nyitóünnepségen adják majd át a magyar rendezőnek az Anonimul Trófeát, ami életműdíjnak felel meg. A szervezők közlése szerint a fesztivál nézői a rendező jelenlétében láthatják Szabó István néhány világhírű filmjét, így például az 1982-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjjal elismert Mephisto című alkotást vagy a Redl ezredest, amely 1985-ben megkapta a cannes-i filmfesztiválon a zsűri díját.
A magyar rendező mesterkurzust is tart a fesztivál idején, a közönségnek pedig alkalma lesz kéréseket feltenni a művésznek a vetítéseket követően. A rendező Az ajtó című Szabó Magda regénye alapján készült legutóbbi filmjét bemutatták a tavalyi 9. Anonim filmfesztiválon.
A független filmesek támogatására alapított nemzetközi fesztivál az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Három kategóriában szerveznek versenyt, így a benevezett nagyjátékfilmek, valamint az animációs és a fikciós rövidfilmek közül válogatja ki a zsűri a legjobb alkotásokat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!