Spanyol film nyerte az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált

Átadták szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a 159 filmet felsorakoztató Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjait. Az ötnapos szemle – amelynek kínálatában rövidfilm, játékfilm, dokumentumfilm és animáció is szerepelt – nagydíját A nagy verseny című, Kote Camacho rendezte spanyol alkotás nyerte, amely egy majdnem 100 éves filmet ötvöz modern számítógépes technikával.

Kiss Judit

2011. november 07., 06:382011. november 07., 06:38

A rendezvény művészeti igazgatója, Gáspárik Attila örömmel nyugtázta, hogy a spanyol film nyerte a nagydíjat, hiszen egy, már nemzetközileg elismert és díjazott animációs alkotásról van szó, amelynek technikai bravúrja és üzenete egyaránt figyelemre méltó.

„Egy lóverseny kezdetén az összes zsokét felakasztva, holtan látják a nézők, akiknek első reakciója a rettenet, és le akarják állítani a versenyt. A lovak azonban továbbszaladnak, így néhány percen belül mindenki a versenyző állatoknak drukkol, elfelejtve a film kezdetén bekövetkezett tragédiát. Mindannyian ilyenek vagyunk ma is: elfelejtjük a tragédiát, ha nyerésről van szó, és nem számít, mit veszítünk, ha nyerhetünk valamit” – összegezte Gáspárik. 

Felméri Cecília kolozsvári filmrendező a sokadik elismerést kapta a Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjéért: ezúttal Marosvásárhely város díját. A 13 perces film, amely Kolozsvár lakosainak figuráit szólaltja meg a város híres szülöttéről,  Mátyás királyról, román–magyar koprodukcióban készült 2010-ben, és azóta számos rangos nemzetközi filmfesztivál hívta meg programjába. Többek közt elnyerte a Magyar Televízió elismerését a csíkszeredai Film.dok-on, a legrangosabb román filmes kitüntetésre, a Gopo-díjra is jelölték idén, ezen kívül elnyerte a călăraşi-i filmfesztivál fődíját is. Az Erdély Tv díját Ahol a kutyák meghalnak című francia film nyerte Svetlana Filippova rendezésében, a Radio România díját pedig a magyarországi Zomborácz Virág rendezte Valami kék című film. A Simó Sándor-emlékdíjat a legjobb diákfilmnek, az izraeli Oded Graziani rendezte Kirándulás című alkotásnak ítélték oda, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium díját pedig a Luiza Pârvu rendezte 7-es vázlat kapta.

A filmfesztivál mindegyik kategóriájában jó néhány bulgáriai film is szerepelt, idén ugyanis Románia déli szomszédja volt a seregszemle díszmeghívottja. „A filmek betekintést engedtek a bolgár kultúrába, amelyről oly keveset tudunk – bár a bolgárok nem élnek messze tőlünk,   valahogy elszakadtunk tőlük. A fesztiválon próbáltunk kicsit pótolni ezt a hiányosságot” – fejtette ki a művészeti igazgató. A rövidfilmek versenyprogramjába összesen 56 film került, amelyek közül a Marian Crişan rendező, Mikulás Ferenc producer, Dyga Zsombor rendező, a bolgár Tsvetodar Markov színész-rendező és az angol Cristoph Bilsen rendező alkotta zsűri döntött a nyertes alkotásokról.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten