2011. június 29., 07:222011. június 29., 07:22
Elégedett a most lezárult évaddal Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia főigazgatója. A szezonban 221-en váltottak bérletet a 39 koncertre, emellett 869 diákbérlet is gazdára talált – ez utóbbiakkal a filharmónia népszerű leckekoncertjeit lehetett rendszeresen látogatni. A diákoknak szóló, zenei ismeretek oktatását előtérbe helyező koncertek a következő évadban is folytatódnak majd.
Az elmúlt szezon legnépszerűbb hangversenye kétségkívül az évadzáró volt – tudtuk meg. A rockzenei művek szimfonikus feldolgozásait telt ház előtt játszotta a zenekar – a terem 475 férőhelyes. Második a legnézettebbek sorában a filmzene-koncert, amelyet a japán Sinja Ozaki vezényelt – a felsoroltakat a nagy sikerre való tekintettel valószínűleg valamilyen újabb formában a következő évadban is megismétlik majd. Az újévi koncert, amely idén rendhagyó módon nem a bécsi újévi ünnepség megszokott Strauss-repertoárját vonultatta fel, ehelyett egy hazai trió, három tenor lépett fel a hangversenyen. Igen népszerű volt a tavaszi Japán Fesztivál is, amelyet jövőre szeretne megismételni a filharmónia: ennek keretében a távol-keleti országból érkeznek szólisták és karmesterek Nagyváradra.
Szeptember 15-én nyitják majd meg az új évadot, a George Enescu és Bartók Béla zenéjének szentelt koncerttel – a filharmónia hangversenytermének mindkét névadója idén 130 éve született – mondta el Foica László művészeti igazgató. A szokásos ünnepi koncertek mellett több, tematikus fesztivált is terveznek a jövő évadra, köztük egy szabadtéri rendezvényt: ha az ígéreteknek megfelelően valóban készen lesz a várbéli nyári színház, az adhat majd otthont a nyár elejére tervezett klasszikus zenei fesztiválnak, amihez hasonló még nem volt Váradon. Mivel a frissen felújított színházépület zenekari árka nem elég nagy ahhoz, hogy egy teljes szimfonikus zenekar elférjen benne, a filharmónia terme pedig nem megfelelő erre a célra, díszletes és megrendezett opera-előadást nem tervezhetnek a váradiak, arra azonban van lehetőség, hogy egy-egy operakoncertet bemutassanak – magyarázta el az igazgató. Egy ilyen előadáson nem a teljes operát adják elő, csak a legismertebb áriákat. A tervek között szerepel egy olyan koncert is, amelyben híres műveket játszanak majd el szokatlan hangszereléssel, például klasszikus gitáron vagy pánsípon a meghívott előadók, de a filharmónia hagyományaihoz híven továbbra is teret szeretne biztosítani a fiatal, egyetemista vagy frissen végzett művészeknek is.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!