Sikeres volt a SPOT

Mintegy száz meghívott és ugyanannyi néző vett részt a negyedik alkalommal megrendezett Színiegyetemek Nemzetközi Fesztiválján (SPOT), ahol hazai és külföldi színitanodák mutatták meg egymásnak és a nagyközönségnek, hol tart ma a színészképzés. Paul Sarvadi főszervező szerint a rendezvény elérte a célját, és itthon és külföldön egyaránt kezd ismertté válni.

Végh Balázs

2010. december 02., 09:232010. december 02., 09:23

Idén 20 ezer lejes költségvetésből tudta vendégül látni a SPOT azt a több mint 10 színielőadást, amelyet hazai és külföldi meghívott főiskolások adtak elő négy nap alatt. Az országban egyedülálló seregszemlén a mady-baby volt az egyik legsikeresebb előadás, amely a marosvásárhelyi színiakadémia és a temesvári színház együttműködésével jött létre.

Az előadást több alkalommal is láthatta a nagykárolyi közönség, érdekessége pedig az volt, hogy helyszínéül a város utcáin közlekedő autóbusz szolgált. „A fesztivál tervezett programja az utolsó percben módosult, mivel két előadás előre nem látható okokból elmaradt, de végül átszervezéssel sikerült megoldani a problémát” – részletezte a főszervező, aki fontosnak tartotta kiemelni a helyi kultúrház és könyvtár munkatársainak közreműködését. „Éjjel-nappal dolgoztunk, és még így sem lehetett volna megtartani a rendezvényt, ha a város legnagyobb külföldi tőkéből működtetett vállalata nem vállalja el a főszponzori szerepet” – tette hozzá Sarvadi.

A legtöbb előadást az egyik iskola sportcsarnokában berendezett színpadon mutatták be, és Sarvadi szerint örvendetes, hogy hét közben is sokan voltak, hétvégén pedig már a pótszékeknek sem találtak helyet. „Jövőre 5 éves jubileumát ünnepli a SPOT, és ennek szellemében már most készülünk a folytatásra. Ha az anyagi feltételek is engedik, több külföldi előadót, szakembert is meghívunk, hiszen ez a rendezvény nemcsak seregszemle, hanem szakmai fórum is, ahol a diákok és tanáraik kötetlen beszélgetéseken oszthatják meg egymással tapasztalataikat, ötleteiket” – fogalmazott a nagykárolyi dramaturg.

Az idei fesztivál hozadékai között érdemes kiemelni, hogy a SPOT-nak egész évben érezhető hatásai lesznek, ugyanis az említett temesvári előadás a jövő év elején ismét megtekinthető lesz a városban, illetve a temesvári teátrum felnőtteknek és gyerekeknek szánt darabokat is elhoz majd. Sarvadi szerint egyedül a megfelelő helyszín a probléma, ezért egyelőre csak olyan produkciókban tudnak gondolkodni, amelyek technikailag könnyen kivitelezhetők. A külföldi vendégként szerepelt újvidéki társulat jövő nyáron tanyaszínházi előadással turnézik majd Nagykárolyban és vidékén, illetve szakmai alkotótábort is terveznek a városi strandon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat