2009. október 13., 10:442009. október 13., 10:44
Joseph Merrick (a darabban John) „sztár” volt a tizenkilencedik század második felének Angliájában. Igazi megtiszteltetést és természetesen külön elismerést jelentett vele találkozni.
Hercegek, hírességek adták egymásnak kórházi szobája kilincsét, ajándékokkal halmozták el, és közben egymást és saját magukat sűrű vállveregetéssel üdvözölték, mert úgy érezték: valahogyan többek, jobbak lettek a néhány perces találkozás révén, és ezt a környezetük is nagyra értékeli.
Ennek egyetlen oka van: Joseph Merrick torzszülött volt. Míg David Lynch 1980-as mozifilmjében a címszereplő a valós személy külalakját hűen idéző maszkban sántikált és motyogott (tegyük hozzá, zseniálisan), Pomerance értelmezésében az elefántembert alakító színész maszk nélkül áll a színen – így válik illúzióvá rémisztő csúnyasága, és annál értelmetlenebbé az őt körülvevők reakciói.
Nagyváradi Állami Színház, Szigligeti Társulat, 2009. Szerző: Bernard Pomerance. Rendezte: Russel Boyce. Szereplők: Dimény Levente, Kardos M. Róbert, Dobos Imre, Hajdu Géza, Herman Ferenc, Csíky Ibolya, Tóth Tünde, Fodor Réka, Szotyori József, Csatlós Lóránt. |
Dimény Levente pedig telitalálatnak bizonyult a szerepre. Törékeny alkata, finom metszésű, lányos arca könnyedén kelthet együttérzést, hiszen külsőleg nyoma sincs benne Merrick esetlenségének, mégis sikerül megteremtenie a szörnyszülöttet, és a képzeletben megszülető rém képe nagyon hamar átveszi a valóságban látott alak helyét. Átlényegülése pedig a legnagyobb természetességgel megy végbe.
Amikor a darab elején Frederick Treves sebészprofesszor (Kardos M. Róbert) a valódi Merricket ábrázoló, egyszerre undort és szánalmat keltő fényképek segítségével hosszan ecseteli a szerencsétlen ember testi kínjait, a szem egy perc alatt meglátja és meg is jegyzi a szörnyű idomtalanságokat, s már úgy fordul a közelben álló címszereplő felé, hogy biztos benne: amit valójában nem lát, ott van.
Épp az ellenkezőjét teszi azonban a darabban felvonuló londoni értelmiség. Treves, aki a sokkcirkuszból emberségből, de szakmai okból is kimenti és befogadja a szörnyeteget, hamar eljut odáig, hogy már nem is azt látja benne, ami eredetileg megérintette – sokkal inkább ugródeszkának, meredek emelkedőnek tekinti, amely képtelenül gyorsan egyre feljebb segítheti őt az orvostársadalom ranglétráján.
Mrs. Kendal, a híres színésznő (Tóth Tünde egyszerre bájos és veszélyes) pontosan érzi, mekkorát lendíthet népszerűségén, ha zsigeri undorát visszafojtva kedélyesen próbál beszélgetni a torzszülöttel, és ezzel széplelkűségét bizonyítja. Gomm kórházigazgatót (Dobos Imre) eleinte valóban megindítja Merrick szenvedése, ám ahogy az események alakulnak, rá kell döbbennie: aranytojást tojó tyúkot talált a kórház számára, akinek nevéért, híréért a londoni high society krémje nyakló nélkül küldözgeti adományait az intézménynek.
Való igaz, amit a darab állít: mindannyian önmagukat látják az elefántemberben, aki emberként külső torzsága ellenére sokkal jobbnak bizonyul, mint ők. S bár többen csak arra használják fel a „szörnyszülöttet”, hogy önképüket fényezgessék, előbb-utóbb csakugyan jobb emberré válnak, mint azelőtt voltak, akár a szánalom érzése, akár a szeretet megélése révén.
Nem ítélhetjük el sem Trevest, sem Gommot, sem Mrs. Kendalt, sőt még Rosst (Hajdu Géza) sem, aki pedig az elefántembert üzlettársaként emlegette, de legalább bevallottan használta fel és ki saját kis keresetforrását, személyes szörnyetegét. A mássághoz, az ennyire végletes mássághoz nehéz viszonyulni. Az iszonyt nyíltan elismerni szégyen, figyelmen kívül hagyni azonban lehetetlen.
A segítségnyújtás pedig könnyen fordul át haszonlesésbe, akár anyagi, akár lelki téren. Az Elefántember történetét azért érdemes újra és újra, különböző rendezők és színészek értelmezésében is megnézni, mert a nézőtéren ülve is ugyanígy önmagunkat láthatjuk a lassan csak (nem görbe, nagyon is egyenes, szinte velencei) tükörként funkcionáló szereplőkben.
A váradi társulat előadása is joggal társul a megtekintendők sorához: itt a szó legszorosabb értelmében is a történet részévé válik a néző, hiszen a színházépület nézőtere a felújítás miatt még mindig nem használható, ezért a közönség is a színpadon kap helyet. Hogy aztán a darab láttán a nézőnek csak a szíve lágyul meg, vagy kicsit el is szégyelli magát, az már kinek-kinek magánügye.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.