2007. október 24., 00:002007. október 24., 00:00
Antal Árpád képviselő és Demeter János megyei tanácselnök kormányhatározat-tervezetet nyújtott be, amelynek eredményeként a kabinet 400 ezer lejt különített el a színház támogatására – az összeg a társulat 22 ezer lejnyi saját bevételével egészül ki. Az így összegyűlt 422 ezer lej többségét a társulat működési költségek fedezésére, javításokra és új előadások színrevitelére fordítja.
Amint arról már beszámoltunk, a Tamási Áron Színház anyagi gondokkal kezdte az évet, ugyanis a helyi önkormányzat alig 1,85 millió lejt különített el számára az igényelt 2,63 millió lej helyett. Többszöri tárgyalás után végül a testület vállalta, hogy az év közbeni bevételekből kiegészíti a színház költségvetését, az utolsó negyedévre eső részt pedig átutalták az első negyedévre, hogy a társulat elkezdhesse működését. Így viszont fedezetlen maradt az év utolsó negyede, és ezt a gondot kellett sürgősen rendezni. „A most kiutalt 422 ezer lejen kívül a múlt hónapban még kaptunk 100 ezer lejt, amit a színház tetőterének részleges javítására fordítunk” – mondta lapunknak Pál Attila, a színház gazdasági igazgatója, aki szerint az előadóterem fölötti tetőtérben rossz idő esetén „zuhanyozni lehet”. A jövő évi költségvetést illetően Pál Attila úgy vélekedett, a társulatnak több pénzre lesz szüksége, mint az idén. 2008-ban a színház 60. születésnapját ünnepli, az évfordulót októberben fesztivállal tennék emlékezetessé.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.