Az utolsó ház címmel szerveznek emléknapokat a 125 éve született Reményik Sándor tiszteletére csütörtöktől szombatig Kolozsváron, Besztercén és Radnaborbereken.
2015. augusztus 26., 22:222015. augusztus 26., 22:22
A kolozsvári költő számos verse született Radnaborbereken, az „utolsó házban”, az emberi civilizáció és a természet határán. „A fűrészmalmon túl vagyok / S ez itt az utolsó faház” – így kezdődik a konferencia címadó verse.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) országos elnöksége, besztercei fiókszervezete, a Beszterce Megyei Tanács és a besztercei George Coşbuc Könyvtár által szervezett programsorozat a kolozsvári Házsongárdi temetőben kezdődik Reményik Sándor sírjának megkoszorúzásával, majd a résztvevők átvonulnak a Györkös Mányi Albert-emlékházba, ahol szavalatokkal, levélrészletek felolvasásával és könyvkiállítással emlékeznek a költőre.
Péntek délelőtt a besztercei könyvtárban szerveznek vitát, majd a résztvevők a közeli Radnaborbereken megtekintik a Reményik-emlékszobát és -emlékkutat. A Fenyő menedékházban beszélgetést szerveznek Reményik Sándor és az erdélyi költészet címmel, szombaton pedig a helyi templomnál koszorúznak a résztvevők.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!