Új mozi nyílt a nagyváradi Lotus Centerben. A pláza Hollywood Multiplex hálózathoz tartozó mozija tíz év után, január közepén zárta be kapuit, s már ekkor tudható volt, hogy a vezetőség tárgyal egy másik működtetővel.
2013. május 01., 18:482013. május 01., 18:48
A tegnap, Cinema Palace néven megnyitott filmszínház öt teremmel rendelkezik, amelyekben elődjéhez képest magasabbra helyezték az üléseket, és a köztük lévő távolság is megnőtt. A vetítőtermeket ugyanakkor különböző rendezvények számára is bérbe adják, akár koncerteket, színházi előadásokat vagy partikat is lehet itt tartani – ígérik a mozi működtetői. A tervek szerint hamarosan egy hatodik terem is megnyílik. Şerban Pantea menedzser szerint az új mozi egyik nagy előnye, hogy az összes eszközt újonnan, egyenesen a gyártótól vásárolták.
A Lotus Center 2002-ben épült Nagyváradon, ez volt a város első plázája, mozi kezdettől fogva működött benne. Más Cinema Palace mozi egyébként nincs az országban, korábban Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon működtetett filmszínházakat a hálózat, ám ezeket nemrég felvásárolta a Cinema City International vállalat.
Váradnak ezzel ismét két, multiplex típusú filmszínháza lett: a Lotus-beli Hollywood riválisaként 2011-ben az újonnan épült Oradea Shopping Cityben, Cortina Digiplex néven nyitottak meg egy hasonló mozit, amely azonban mindössze négy hónapig maradhatott egyeduralkodó a városban. Hagyományos mozi évek óta nem működik Váradon, az utolsó 2005-ben zárt be. Az új mozi árai az ígéretek szerint 9,9 és 16,9 lej között mozognak majd.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
szóljon hozzá!