Rajtol a vásárhelyi könyvvásár

A ma délelőtt 10 órai megnyitót hagyományosan a Szép Könyv – 2010 díj átadása követi a 16. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amelyet idén a megszokottnál később rendeznek meg. Amint arról korábban már beszámoltunk, eddig a könyvvásárra november első hétvégéjén került sor, de így egybeesett a város másik nemzetközi eseményével, az Alter-Native filmfesztivállal.

Krónika

2010. november 11., 08:422010. november 11., 08:42

Hogy a két rendezvény ne váljon egymás konkurensévé, vásár ezúttal november 11–13. között várja a látogatókat. A könyvszemle szervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője, Káli Király István szerint a válság miatt idén sokkal kevesebb könyv jelent meg, mint a tavaly, az általa vezetett Mentor Kiadónál például a tavalyi összesen 49-hez képest idén csak 13 könyvet adtak ki eddig, de ez a visszaesés a többi kiadónál is észlelhető.

Káli örömmel konstatálta ugyanakkor, hogy ismét sok kiadó érdeklődik Erdély legnagyobb könyvvására iránt, akik szerinte azért hozzák el könyveiket, mert a vásár idején legalább van forgalmuk.
A díjátadóval egybekötött megnyitó után el is kezdődik a könyvbemutatók sora, ezek több helyszínen zajlanak majd: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház emeleti előcsarnokában (az úgynevezett beszélgetősarokban), a Bernády György Közművelődési Központban és az unitárius egyházközség tanácstermében.

Az első napon többek között az év nagy visszatérőjeként emlegetett Markó Béla legújabb kötetét mutatják be, aki tíz év hallgatás után egyre gyakrabban jelentkezik költőként. Markónak a Tulajdonképpen minden című szonettkötetét követően idén már a második verseskötete jelenik meg a Bookart Kiadónál, az Út a hegyek közt című, 99 haikut tartalmazó könyv. A szerzővel Kovács András Ferenc és Láng Zsolt beszélgetnek.

A kolozsvári Koinónia Kiadó is kínál érdekes kiadványokat, hiszen szombaton a Bernády-házban többek között Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó és Sándor Iván A futár című könyvét ismertetik a két szerző jelenlétében.

Az erdélyi szerzőkön és kiadókon kívül Magyarországon megjelent könyvek között is válogathatnak az érdeklődők. Szombat délután a Kultúrpalota kistermében A gyermek az új magyar irodalomban című irodalmi estre kerül sor, amelyre Háy János és Laczkfi János budapesti szerzőket hívták meg a szervezők, velük Láng Zsolt író beszélget. A könyvvásár utolsó rendezvényeként a Vártemplomban Szávai Gézával találkozhatnak és beszélgethetnek az érdeklődők a Székely Jeruzsálem című könyve kapcsán.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten