2010. november 05., 09:462010. november 05., 09:46
Palocsay Zsigmond költészetéről Egyed Péter beszélt a népes hallgatóságnak. Egyed – aki tíz év alatt a költő három kötetét szerkesztette – elmondta, hogy Palocsaynak nagy szerencséje volt Bajor Andorral, aki korán felismerte lírája értékét.
„A sötét évtizedek átütnek ennek a lírának a szövetén, amelynek fontos alkotói a honiság, a természet és a természeti elemek és a zenei-nyelvi összefüggések. Az egyik legkarakteresebb kolozsvári és azon belül is hóstáti költő volt” – fogalmazott Egyed Péter. 1971-ben jelenik meg a Szilágyi Domokossal párhuzamosan írt Fagyöngy című verseskötet.
„A természet mint média jelenik meg a verseiben: hagyja a természetet beszélni. Festő módjára írta a verseit, mintha rendre vinné fel a színeket egy-egy természeti jelenség leírásánál” – mondta egykori szerkesztője. Palocsay – aki hegedűtanárként tevékenykedett – nagyon figyelt a versek zeneiségére. Olykor Bartók zenéjére írt verseket, „hangzás-csend elemekből” építve fel azokat.
Jellemző vonása a lírájának, hogy az argóban használatos kifejezéseket elegyíti a klasszikus költői nyelvvel. Egyed Péter szerint költészete újdonságát, eredetiségét nem ismerték fel a kortársai. „Megható, gyönyörködtető és megrendítő élményeket hagyományozott ránk. Költészetében ott van az ember-természet-Isten háromszög” – mondta Egyed.
Az est folytatásaként Hatházi András, Köllő Csongor és Kelemen Csongor adta elő Palocsay néhány költeményét. A költő fényképei mellett versesköteteit, néhány kéziratát, róla készült arcképeket és néhány Napsugár- és Szivárvány-lapszámot is meg lehetett tekinteni, amelyben gyermekverseket közölt.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.