Hatházi András Manka című előadásával nyitja a 2015/16-os évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pénteken 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
2015. szeptember 24., 22:262015. szeptember 24., 22:26
Az ősbemutatóként műsorra kerülő produkció kolozsvári író-rendezője a tavalyi évadban egy többnapos műhelygyakorlatot is tartott a társulat tagjainak. A társulat történetében eddig összesen 14 ősbemutató volt, 11 a rendszerváltás előtt.
„Ezzel az új produkcióval együtt két ősbemutató is a társulatunk műsorán szerepel, ugyanis a tavalyi évadban bemutatott Helló, doktor Mengele! című Spiró-darabot idén is játsszuk” – mondta a Hatházi-bemutató kapcsán megtartott sajtóbeszélgetés alkalmával Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója. A Manka valós, „életrajzi mintákból” ihletődött szöveg.
„A mostani próbafolyamat egyenes folytatása volt a korábban elkezdett munkának. Sajnáltam volna, ha csak magunknak tartottuk volna meg a tavalyi műhelygyakorlaton összegyűjtött tapasztalatokat, és csupán a szakmai műhelymunka maradt volna. Nagyon örültem neki, hogy a nézők előtt is meg tudjuk mutatni, min dolgoztunk” – fogalmazott Gaál Gyula, a Manka egyik szereplője.
Az előadás díszletét és jelmezeit Cristian Gătina tervezte. A rendező asszisztense Végh Balázs, az előadásban látható videobejátszások, illetve a videoajánló operatőre Süveg Károly volt. A bemutatót követő első előadás vasárnap 19 órától lesz.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!