Orosz Endre néptanító előtt tisztelegtek Kolozsváron

Elsősorban a 19. század végi, illetve a 20. század első feléből származó textíliák, kerámiák láthatók Orosz Endre néptanító, műgyűjtő, polihisztor munkásságát bemutató, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén kedd este nyílt emlékkiállításon.

Kiss Előd-Gergely

2010. október 07., 09:562010. október 07., 09:56

A tárlat anyagát a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének néprajz szakos harmadéves diákjai állították össze, ez egyben kötelező szakmai gyakorlat is volt számukra. Tötszegi Tekla, a szakmai gyakorlat vezetője a Krónikának elmondta, nem csak Orosz Endre munkásságáról kapnak információt a tárlat látogatói.

„Az érdeklődök egyúttal nyomon követhetik, hogyan látták a 19. század végén, illetve a 20. század elején a néprajzi tárgyak értékét a kutatók. Orosz Endre néptanító volt, az ő korában a tárgyi néprajzkutatás összekapcsolódott a természettudományokkal” – avatott be a részletekbe Tötszegi Tekla. A hét harmadéves néprajz szakos diák nyári gyakorlatának eredményeit Virginás-Tar Emese, Lakatos Csilla és Kató Mária mutatták be a kiállítás megnyitóján. Érdeklődésünkre elmondták: a kiállítás olyan embernek állít emléket, akinek munkásságáról keveset tudunk.

A diákok hozzáfűzték, Erdélyben alig néhány tucatnyi néprajzitárgy-gyűjtőt tartanak nyilván, az ismeretlen gyűjtők száma azonban akár több százra is rúghat. A kiállítás anyagának egy részét azokból a varrottasokból állították össze, amelyet Hints Miklós kolozsvári tanár kutatott fel Kiss János vállalkozó padlásán, a tárlat anyagát Orosz Endre unokái által megőrzött tárgyakkal, kordokumentumokkal egészítették ki.
 

Orosz Endre 1871. július 4-én született Kolozsváron, iskoláit Szamosújváron az örmény katolikus iskolában, illetve Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézetben végezte. Igazi autodidakta polihisztor volt, régészként és helytörténészként is számon tartják, tagja volt a budapesti földtani intézetnek, 1945-ben hunyt el.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten