Örökbe fogadható történelem

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A Román Országos Levéltárba pedig pénteken is ellátogathatnak az érdeklődők Flóra Ágnes levéltáros vezetésével – igen értékes, örökbe fogadható okiratok tekinthetők meg.

Krónika

2011. augusztus 19., 08:402011. augusztus 19., 08:40

 

„A mindenkori nyolcvanas éveket akartam megfogalmazni, a Kolozsvár-oratórium nem csak a kommunizmus nyolcvanas éveiről szól”– jelentette ki Kenéz Ferenc szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában megrendezett költői estjén. „Az akkori időszak kereteiből azonban nem léphettem ki, hiszen az elmúlt húsz évben nem tartózkodtam Kolozsváron. Nem lettem volna illetékes a rendszerváltás utáni életről írni” – részletezte a költő.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében megtartott eseményen a közönség meghallgatta a Kenéz Ferenc által írt Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratórium megzenésített változatát felvételről, amelyet Zoltán Gábor rendezett. A versfolyam a Szép város Kolozsvár című dalra épülve mutatja be a rendszerváltás előtti kincses várost. A különböző nézőpontok egymásba fonódása és a megjelenített pillanatképek hol humoros, hol tragikus egésszé állnak össze.

A Nagyszalontán született Kenéz Ferenc, aki a bukaresti Munkásélet, majd az Utunk szerkesztője volt, 1989-ben települt át Magyarországra. Ezzel kapcsolatban a költő elmondta, nem volt drámaibb helyzetben, mint az itt élők többsége, így azt sem tudja kijelenteni, hogy külső tényező miatt kellett elmennie. Akkor döntött a kitelepedés mellett, amikor tudatosultak benne a maradással kapcsolatos aggályai. „Nem szabadott volna megengednem magamnak a kérdésfelvetést” – vallotta be Kenéz.

Kántor Lajos azon kérdésére, hogy Budapesten megkapta-e azt az elismerést, amire számított, Kenéz kifejtette, az erdélyi magyar írók és költők magatartása eltért a romániai irodalmárok attitűdjétől. „Ha például Moldovából települt át valaki Bukarestbe, mindenképpen szembefordult a helyi elvárásokkal. Budapesten ez nem így működött, ezt csak kevesen tudták megtenni.” A költő emellett azt is elmondta, hogy kitelepedése után volt egy hétéves időszak, amikor egyáltalán nem közölt verseket.

„Tulajdonképpen velem volt a baj, és nem a közönséggel. Újra meg kellett találnom a nyelvet, amely más volt, mint az itteni” – tette hozzá Kenéz.

Adományokból mentenének okiratokat

Hatalmas érdeklődésnek örvendett a magyar napok keretében megszervezett csoportos tárlatvezetés a Román Országos Levéltár Kolozs megyei székhelyén csütörtökön. Az érdeklődők olyan felbecsülhetetlen értékű iratokat, illetve ezek másolatait láthatták, és láthatják még pénteken is, amelyekhez amúgy csak a kutatóknak van hozzáférésük, így a délutáni egyórás alkalomra már annyian összegyűltek az intézmény előtt, hogy sokaknak kint kellett várakozniuk, hogy a második csoporttal bejuthassanak az intézménybe. A tárlatvezetéssel is szeretnék felhívni a lakosság figyelmét az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete által indított Fogadd örökbe a múltad! elnevezésű kampányra. Amint arról korábban már beszámoltunk, a „Fogadj örökbe egy oklevelet, és örökbe fogadod a múltad!” mottójú kampány szervezői a lakosság adományait várják, amelyekből a rendkívül értékes oklevélgyűjtemény korszerű tárolását szeretné biztosítani: a korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni jó minőségű és méretre szabott tárolóanyagokra.

Történelem papíron, pergamenen

Kolozsvár levéltárának oklevélgyűjteménye közel ötszáz, 1224-től 1831-ig terjedő időszakra keltezett iratot tartalmaz, papír- és pergamenhordozón egyaránt. A fontosabb oklevelek közül megemlíthető Zsigmond király 1405-ös kiváltságlevele, amellyel Kolozsvárt a szabad királyi városok sorába emelte, vagy Mátyás különböző jogokat biztosító oklevelei. Emellett megtalálható Szapolyai János oklevele, amelyben a várost a leghűségesebbnek nevezte, Izabella királyné adománylevelei vagy Bethlen Gábor reneszánsz díszítésű oklevele, az 1668-as szabad királyi városi rang elvesztése utáni szabályrendelet és annak visszaszerzésének bizonyítéka, I. József 1709-es kiváltságlevele.

A szervezők minden adományozónak – az örökbefogadói bizonylat mellé – elküldik Mátyás király azon oklevelének másolatát is, amelyben az uralkodó büszkén utalt arra, hogy Isten kegyelméből ebben a városban született. Az adományokat az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete a levéltár bejárata mellett felállított standjánál lehet átadni, illetve banki átutalással. Az örökbe fogadható okiratok közül sokat meg is tekinthetnek még pénteken 13, illetve 14 órától az érdeklődők, akiket Flóra Ágnes levéltáros kalauzol. Flóra Ágnes egyébként a csütörtöki tárlatvezetésen azt is elmondta: az intézmény vezetőségétől függött, hogy fogadhatják-e a látogatókat, végül megkapták erre az engedélyt, de azt kérték, hogy 20. századi dokumentumokat is mutassanak be a látogatóknak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten