A hallgatóság kérésének eleget téve operakoncertet szervez a Nagyváradi Állami Filharmónia, és mivel a csütörtöki első előadásra már minden jegy elkelt, pénteken 19 órától megismétlik a műsort.
2014. február 25., 19:242014. február 25., 19:24
Amint azt Tódor Albert, az intézmény igazgatója (képünkön) lapunknak elmondta, tavaly a Puccini Toscájával léptek színpadra, és már annak is nagy sikere volt, nem véletlen tehát, hogy hasonló fogadtatásra számít Giuseppe Verdi Traviatájával kapcsolatban is.
A koncertről tudni kell, hogy csupán az áriákat adják majd elő, de a helyi adottságokhoz mérten kellékekkel és jelmezekkel is színesítik a produkciót. A helyi filharmónia énekkarának részvételével a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek majd színpadra.
Lászlóffy Zsolt vezénylése mellett a főszerepet Balázs Borbála (Violetta Valéry, a párizsi kurtizán), Tiberiu Simu (Alfredo Germont, a vidéki fiatalember, aki beleszeret a kurtizánba), valamint Fülöp Márton (Giorgio Germont, Alfredo apja) alakítja.
További szerepekben énekel még Mányoki Mária, Kovács Ferenc, Naphegyi Béla, Plesa Róbert és Sándor Csaba is. A pénteki második előadásra hétfő óta kaphatóak a jegyek 15-25 lejért a filharmónia épületében.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!